Jávor: Lázár János barátja is nyomul a megtisztított napenergiapiacon

Share Button

Jávor Benedek szerint gomba módra szaporodnak az új, kormányközeli szerepl?khöz köthet? napenergiacégek. A Párbeszéd Magyarországért EP-képvisel?je példaként említette az új belép?k között Lázár János barátját, Sánta Jánost – írja a hétf?i Népszabadság.

A miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz korábban köthet? Elios Zrt. visszalépése után átalakult itthon a napenergia-beruházások piaca, de ez nem hozott szabad versenyt: a piacon alig néhány vállalat osztozik, tényleges árverseny nélkül – írta meg a lap szombaton.

A Népszabadság hétf?i cikke szerint az érintett cégek másképpen látják a piac mostani helyzetét. Mokry Tamás, a Tisza Energiák a Földérét és az Emberért Kft. ügyvezet?je azt mondta, hogy a lap által megjelölt három társaságnál jóval több olyanról tud, amelyek intézményi napelem-beruházások nyertesei.

Áprily Péter, a Solarside Kft. marketingigazgatója úgy látja, hogy az ? sikereik nem piacfelosztásnak, hanem a szájhagyománynak köszönhet?k. A pályázataik nagy részét azért nyerték meg, mert az érintett helyeken több munkájuk is volt, és jó ajánlásokat kaptak – állította.

A lap munkatársa megkérdezte a cégeket arról, szerintük jelen van-e még a piacon az Elios vagy valamelyik érdekeltsége, de ezt mindenhol elhárították. Az egyik társaság képvisel?je annyit jegyzett meg, hogy Orbán Viktor és Simicska Lajos szakítása óta komoly átrendez?dés történt a piacon.

Szakért?k az itthoni napelempiac új modelljeként emlegetik azt, hogy a kormány kizárólag a közületi szektorban t?ri meg, illetve támogatja, hogy a fogyasztók a napenergia révén leváljanak az állami rendszerr?l, a közületi szektor napelem-beruházásait egyre inkább az állam bonyolítja, a klientúra pedig a megfelel?en kiválasztott konzorciumi partnereken, alvállalkozókon keresztül veszi ki a profitot – fogalmaznak a cikkben.

Jávor Benedek EP-képvisel? szerint a napelemadónak és a többi adminisztratív intézkedésnek az volt a célja, hogy megtisztítsák a piacot a kormányközeli szerepl?knek. Az új belép?k száma egyre n?, és köztük van Lázár János miniszter barátja, Sánta János is. A Continental dohánycégcsoport címére a napokban négy napelemes céget jegyeztek be ugyanis – tette hozzá.

Forrás: hvg.hu