Jelentősen nőhet a hazai napelemparkok száma

Share Button

Év végéig várhatóan több mint 500 milliárd forint értékben írnak ki megújuló energiákkal kapcsolatos fejlesztéseket is támogató konstrukciókat. A különböző programokon állami, önkormányzati, vállalkozói zöld fejlesztésekhez lehet támogatásokat nyerni – mondta Szabó Zsolt, fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár.

  • A kora ősszel megjelenő pályázati csomag összértéke nagyságrendileg 200 milliárd forint, amelynek részei lesznek olyan épületenergetikai pályázatok, amelyeknek van naperőműves vonatkozása, de lesznek tisztán napelemes tenderek is; a program emellett a geotermikus energia hasznosítását is támogatja.
  • Az önkormányzatok számára a Terület- és településfejlesztési operatív program keretein belül rendelkezésre állnak ugyanilyen pályázati lehetőségek csaknem 100 milliárd forint értékben (ezeket tavasszal már kiírták).
  • Szintén ősszel indulnak napelemes támogatási lehetőségeket is tartalmazó pályázatok gazdasági társaságoknak, és a lakosság is igényelhet visszatérítendő forrást, együttesen több mint 200 milliárd forintos keretösszeggel. A vállalkozások akkor pályázhatnak ilyen támogatásra, ha a villamos áramot nem töltik fel a központi rendszerre és nem értékesítik, hanem maguk hasznosítják.

Többek között önkormányzatokkal együttműködve, 40-45 százalékos támogatási intenzitással körülbelül száz, 0,5 megawattos napelempark létrehozását tervezik az ország egész területén. Ezek a naperőművek részben kormányzati épületeken elhelyezve, a központi rendszerre termelnek majd.

Az államtitkár hangsúlyozta, a megújuló energia részarányának növelése fontos kritérium az Európai Unióban. „Magyarország többet (14,65 százalék) vállalt, mint amit az unió előírt nekünk (13 százalék). Már 2014 végén 9 százalék fölött voltunk, és azóta csak javult a helyzet.”

Forrás: enhat.mekh.hu