Jön a teljesen elektromos Kia Niro

Share Button

A dél-koreai gyártó sokak örömére benzinmotor nélkül is kínálja fogja népszerű modelljét.

A Kia elsőként a 2013-as Frankfurti Autókiállításon mutatta meg a Kia Niro-t, akkor még csak koncepcióautó formájában, majd pedig 2016-ban bejelentette az immár sorozatgyártásra érett végleges változatot. A hibrid szubkompakt SUV-ok piacán hadrendbe állított jármű meghajtásáról egy 1,6 literes és 103 lóerős benzinmotor, valamint egy 43 lóerős elektromotor gondoskodik. A 141 lóerős rendszerteljesítményű Niro 4,7 literes vegyes fogyasztással büszkélkedhet, melyben komoly szerepe van a 33 kilogramm tömegű és 1,56 kWh kapacitású akkumulátornak.

Nyílt titok, hogy még az idén megérkezik a szalonokba a Niro vadonatúj plug-in hibrid változata, melynek sorozatgyártását márciusban kezdik meg. Az viszont vadonatúj információ, hogy 2018-tól kezdődően teljesen elektromos változatban is készülni fog a Niro, mely várhatóan ugyanazt a hajtásrendszert kapja meg, mint ami a Hyundai Ioniq Electric-ben is ott rejtőzik. A 120 lóerős elektromotorral és 28 kWh-s teleppel rendelkező elektromos Kia Niro egy feltöltéssel előreláthatólag mintegy 260-280 kilométert tehet majd meg, legalábbis az igen optimista NEDC szabvány szerint.

Forrás: zoldautok.hu