Kína a gázra lép

Share Button

A jelenlegi 37-ről, 50 százalékre emelné termelésében a földgáz arányát a petroChina Co., és egyúttal a cég támogatja a kormány gázpiaci liberalizációs terveit.

Jelentős tartalékaink vannak ezen a területen – idézi a Bloomberg az ázsiai olajcég vezetőjét, ugyanakkor emlékeztet, hogy a világ legnagyobb energiafogyasztójaként Kína igyekszik növelni a kevésbé szennyező földgáz részesedését az energiamixében, 2020-ig, legalább 10 százalékra. Ennek eredményeként az összességében csökkenő energiaigény-növekedés mellett is csaknem 10 százalékkal emelkedett a földgázfelhasználás az első félévben.

Ezek a hírek – emlékeztet a Bloomberg – meglökték a PetroChina részvényeit a Hong Kong-i tőzsdén, csaknem 2 százalékkal emelkedett a jegyzésár. Az állami olajtársaság 30 százalékkal szeretné kibocsátását növelni 2030-ig, jellemzően tengeri projektekből. A cég termelése 14,4 százalékban a tengeri mezőkről származott az első félévben. Ugyanakkor az első féléves őszkibocsátásuk 1,4 százalékkal csökkent 2015 azonos időszakához képest, viszont a földgáztermelés 7,4 százalékos növekedést mutat ezen belül.

Forrás: energiainfo.hu