Környezetbarát hulladékfeldolgozó épül Százhalombattán

Share Button

Ötven új munkahelyet teremt a Homatech Recycling Zrt. Százhalombattán hamarosan felépül?, károsanyag-kibocsátással nem járó új üzeme, amely éves szinten 30 ezer tonna használt gumi, illetve gumihulladék környezetbarát hasznosítására lesz képes – tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.

 

A Homatech közölte: a januárban induló, s a tervek szerint 18 hónapig tartó kivitelezési id?szakot követ?en várhatóan 2017 májusában kezdheti meg m?ködését az egyedülálló technológiára épül? mintaüzem, az ipari termelés féléves próbaid? után, 2017 második felében kezd?dhet. A létesítményt a jelenleg a Dunamenti Er?m? Zrt. tulajdonában lév? 4,1 hektáros területen építik fel – tették hozzá.

A cég tájékoztatása szerint a körülbelül 50 f?t foglalkoztató üzem a saját energiaellátását biztosító gáz mellett például zöldáram termelésére is használható szénhidrogén folyadékot, kokszot, valamint acélt állít majd el? további ipari felhasználásra. A társaság az illetékes szerveknél kezdeményezte, hogy a beruházás kiemelt jelent?ség? státuszt kapjon (az ehhez szükséges kérelmet októberben beadták) a gyorsabb engedélyeztetési eljárás miatt.
A Homatech kitért arra is, hogy a gumihulladék környezetbarát – a német hatóságok által már fenntartható technológiának elismert – feldolgozásának módját egy felvidéki magyar feltaláló szabadalmaztatta. A találmány licenszének magyarországi felhasználását követ?en megnyílhat az út annak nemzetközi értékesítése, globális használata el?tt, a korábbi kevéssé környezetbarát technológiák kiváltására.
A tervezett projekttel kapcsolatban Dobos Ágnes, Százhalombatta önkormányzatának szóviv?je az MTI érdekl?désére elmondta: a város polgármestere és alpolgármestere két hete fogadta a Dunamenti Er?m? vezérigazgatóját és a Homatech Recycling Zrt. két vezet?jét. A találkozón a vezet?k tájékoztatást adtak a tervezett beruházásról, illetve a környezetbarát technológiáról. A tájékoztatás alapján a városvezetés támogatja a hulladékfeldolgozó megépítését, mert az számos el?nyt és lehet?séget jelent a település számára. Ipar?zési- és építményadó többletet eredményez, 50 új munkahelyet teremt, referenciaüzem mivolta miatt pedig az idegenforgalom növekedésére, valamint az önkormányzati szálloda vendégforgalmának emelkedésére is számíthat a város. További pozitívumnak tartják a helyi vállalkozások beszállítóként történ? közrem?ködését is – tette hozzá a szóviv?.
A Homatech Recycling Zrt. a beruházás értékére vonatkozó kérdésre az MTI-vel közölte: annak értéke több tíz millió euró, pályázati forrás nincs a projektben. Ezt részben banki hitelb?l finanszírozza a társaság, a fennmaradó összeg öner?, amelyet a tulajdonosok fektetnek a projektbe – írták.