Közel a megváltó energia

Share Button

Lehozhatjuk az Univerzum energiáit a Földre, amivel millió évekre biztosítható tiszta energiaforrás. Áttörés közelében a nukleáris fúzió megvalósítása.

Több évtizedes kutatással és tervezéssel Franciaországban egy tudóscsoport törekszik a lehetetlen megvalósítására: a „menny” kiaknázására – írta az Oilprice. Tokamakot, fánk alakú, ember által készített mesterséges csillagot építenek, amely képes arra, hogy az Univerzumot a Földre sülyessze, s több millió évre biztosítson tiszta energiát. Vajon egy új korszak hajnalán állunk – teszi fel a kérdést a cikk szerzője -, amelyben uraljuk a nukleáris fúziót, beláthatatlan időre meoldva az energiadilemmát, vagy a csőben szerte foszlanak az álmok? Nos, minden évben egyre közelebb kerülünk az első válaszhoz.

Miközben korábban lehetetlennek tűnt létrehozni, ellenőrizni és korlátozni a napnál forróbb plazmát, a tokamak kifejlesztésével megnyílt az út a nukleáris fúzió megvalósítása felé. A tudósok már képesek voltak létrehozni plazmát a rendkívül magas hőmérsékleten. Most már „csak” az eljárás finomítására van szükség, amig nem tudnak több energiát „kisajtolni” mint amennyit a reakció beindítására és fenntartására fordítottak – ez az, amit eddig még sohasem sikerült elérni, de minden évben egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz köszönhetően a Franciaországban vezetett nemzetközi projektnek.

A Nemzetközi Termonukleáris Kísérleti Reaktort (International Thermonuclear Experimental Reactor, ITER) Dél-Franciaországban építik több ország finanszírozásában 14 milliárd dolláros alapból, de a tőke folyamatosan emelkedik. A projektben európai uniós országok mellett az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, India, Japán és Dél-Korea vesznek részt, s a tudósok várakozása szerint a tokamak 2025-ben kezdhet működni, éppen 40 évvel azután, hogy 1985-ben Mihail Gorbacsov szovjet vezető és Ronald Reagan amerikai elnök kézfogása útjára indította a programot.

Aggodalomra ad okot ugyanakkor, hogy az Egyesült Államok új adminisztrácója évi 400 millió dolláros hozzájárulását lecsökkenti, esetleg leállítja annak függvényében, ahogy elutasítják a megújuló energiákba való befektetést. Az Energy Collective beszámolója szerint Trump elnök ugyan 63 millió dollárt szán az ITER számára, de a szentátus hivatalos költségvetésében nincs nyoma az ITER finanszírozásának. A szövetségi kormány újsütetű vonakodásával szemben a korábbi adminisztráció alatt az Egyesült államok a technológia élvonalába került, ami segíti a tokamak alapú nukleáris fúzió megvalósítását. Ebben a hónapban az amerikai Energiaügyi Minisztériumhoz tartozó Princeton Plazmafizikai Laboratóriumban (PPPL) új szimulációkban tanulmányozták a plazma buborékok és foltok viselkedését, közelebb jutva ahhoz, hogyan mozog és változik a hő a tokamakban. Annak érdekében, hogy a hidrogénatomok héliummá egyesüljenek a tokamaknak meg kell őriznie a plazma (legforróbb anyagállapot) csillagászati szintjét. Ez a felszabaduló biborékok miatt jelent különleges kihívást, hiszen felszabadítják a létfontosságú hőt (elég a forrásban lévő vízre gondolni). A működéshez a tokamaknak 100 millió Celsius fokos hőmérsékletet kell fenntartania.

A nukleáris energia változatos és ellentmondásos története ellenére a fúzió a világ legígéretesebb – ha nem az egyetlen – jövője a tiszta és megújuló energiatermelésnek. A közhiedelemmel ellentétben a fúzió kevés veszélyt rejt a hagyományos atomenergiával összevetve, s nem termel hosszú időn keresztül szennyező rádioaktív hulladékot. A szél- és a napenergia használatával karöltve a fúzió hozhatja el az emissziómentes Föld megvalósítását, ami soha nem volt sürgetőbb, mint napjainkban.

Forrás: nrgreport.com