Lázár: az Európai Bizottság jóváhagyta a nukleárisfűtőanyag-szállítási szerződést

Share Button

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Magyarország és Oroszország közötti nukleárisf?t?anyag-szállítási szerz?dést – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezet? miniszter hétf?n Budapesten, sajtótájékoztatón.

A bizottság hétf?n hivatalos levélben tájékoztatta a magyar kormányt arról, hogy az Euratom Ellátási Ügynökség aláírta a két ország között ezzel kapcsolatban keletkezett szerz?dést.

A miniszter mérföldk?nek nevezte a bizottság hozzájárulását, amellyel véleménye szerint jelent?set lépett el?re a Paksi Atomer?m? kapacitásb?vítésének és -fenntartásának a megvalósítása. „Most már nem az a kérdés, hogy megvalósul-e a paksi kapacitásfenntartás vagy sem, hanem az a kérdés, hogyan valósul meg” – f?zte hozzá.

A kérdésre válaszolva a miniszter úgy vélekedett, hogy jelen pillanatban nincs késedelemben a program, 2018-ban az építkezés fizikailag is elkezd?dhet.

Lázár János emlékeztetett: másfél hónapja olyan hír látott napvilágot, miszerint az ügynökség, illetve az Európai Bizottság blokkolná a magyar-orosz nukleáris energetikai együttm?ködést. A kormány akkor jelezte, hogy err?l nincs szó, ehelyett szoros együttm?ködésben fogják a felek a fennálló nézetkülönbséget rendezni. Konstruktív tárgyalások eredményeként az Európai Bizottság szignálta a magyar-orosz megállapodást, így lezárult az ezzel kapcsolatos egyeztetés – fejtette ki.

Hangsúlyozta: a magyar kormány nagy sikere, hogy az Európai Bizottságot meg tudta gy?zni arról, hogy ez a megállapodás Európa biztonságos energiaellátásáról, Magyarország energiafüggetlenségér?l és gáztól való függetlenedésér?l szól, nem pedig arról, hogy növekedne az ország Oroszországtól való függ?sége.

Ismertette, hogy Magyarország három szerz?dést köt Oroszországgal: az atomer?m? megépítésére, annak m?ködtetésére, továbbá az atomer?m? nukleáris f?t?anyaggal való ellátására. Hozzáf?zte, hogy a harmadikhoz az Európai Bizottság közvetlen hozzájárulása volt szükséges.

Lázár János elmondta azt is, hogy a kormány további tárgyalásokat folytat az Európai Bizottsággal. Még két kérdéskört kell tisztázni: a versenyjogi, illetve a beszerzéssel kapcsolatos kérdéseket.

A projekt megvalósítása során a kivitelez?ket úgy kell kiválasztani, hogy az megfeleljen az európai közbeszerzési szabályoknak – mondta a miniszter. Hozzátette: mindez egybeesik a magyar kormány szándékaival és Magyarország érdekeivel.

gjé guz gfp

Forrás: MTI 2015. április 20., hétf? 17:44