Lehetne még ösztönözni az energiahatékonyságot

Share Button

Az Otthon Melege már a tavalyi évben is példátlan sikert aratott, de ha valóban kibővítik a program kereteit, akkor jelentős megtakarítás érhető el a lakossági energiafelhasználásban. Vannak azonban még ezen túl is olyan ösztönzők, amelyeket hasznosíthatnánk.

A tavalyi év egyik legsikeresebb kezdeményezése volt az Otthon Melege Program, amelynek a támogatási keretét pillanatok alatt kimerítették az érdeklődők. A támogatott felújítások között szerepelt a nyílászárók cseréje, a szigetelés, a fűtéskorszerűsítés és a megújuló energia hasznosítása. A legtöbb jelentkező a fűtés korszerűsítéséhez kért támogatást, illetve sokan szigetelést és nyílászárócserét terveznek.

A HAJDU Zrt. műszaki vezetője, Kiss István szerint azonban maradtak még kiaknázatlan lehetőségek, különösen a fűtéstechnika területén, amelyek – a program kibővítése esetén – további komoly megtakarításokat eredményezhetnének a családoknak, emellett sokkal kisebb mennyiségű szén-dioxid-kibocsátással járnak, így a szén-dioxid-kibocsátás csökkentését is jelentős mértékben támogatják.

Vannak biztató jelek

Vannak már biztató kezdeményezések, az Európai Unió tagországai közül többen is élnek a terméktámogatás lehetőségével, bár a megoldások nem egyformák. Hőszivattyús forróvíztároló vásárlása esetén Szlovéniában 250 euró a támogatás összege, Franciaországban 30 százalékos adókedvezménnyel bátorítják a vásárlókat, az abszolút első pedig Belgium, ahol 750 euró támogatás jár egy ilyen típusú készülék beszerzéséhez.

De nem a termék ára az egyetlen, ahol ösztönözni lehet a családokat a korszerűbb, energiahatékony és környezetkímélő termékek vásárlására. A fogyasztók többségének a számlákról ismerős lehet az „A”, illetve a „B” tarifa (közismertebb nevén éjszakai áram) fogalma, de a szerencsésebbeknek volt lehetőségük megismerkedni a „H” tarifával is. A tarifa bevezetésének  célja az volt, hogy a hőszivattyúk, illetve a napenergiából és egyéb megújuló energiaforrásból kiépített fűtési rendszerek esetén, a berendezések üzemeltetését közvetlenül szolgáló készülékek (pl. keringető szivattyúk, kompresszorok) villamosenergia-fogyasztását kedvezőbb árú tarifán lehessen elszámolni a fűtési szezonban.

A „H” tarifa sajnos nem alkalmazható mindenre a szakember szerint, de ha Magyarországon is kiterjesztenék a hőszivattyús forróvíztárolókra is, az kifejezetten ösztönzőleg hatna ezek eladási számaira.

A mi zsebünkre megy: sokba kerül a meleg víz!

A magyar lakossági energiafogyasztás 70 százalékát fűtés során használjuk fel, a maradék 30 százalék viszont használati meleg víz előállítására megy el. A magyar háztartások kb. 1/3-ában van elektromos forróvíztároló – ez kb. 1,5 millió készüléket jelent, amelyek átlagéletkora 10-15 év.  Ezek a berendezések, bár még mindig működőképesek, de már rég megérettek a cserére: a szakemberek az ilyen típusú készülékek esetében a 6 éves élettartamot jelölik meg, amikor célszerű a cseréjükön elgondolkodni. Az évek múlásával ugyanis a készülékek hatékonysága romlik, vagyis az üzemeltetőnek egyre több és több pénzébe kerül ugyanannyi meleg víz előállítása.

Ráadásul a spórolás ma már nem is az egyetlen szempont a vásárlásnál: a környezetvédelmi megfontolások is egyre inkább döntőek a választásnál az egyes háztartások szintjén (érdekességképpen: egy átlagos 4 fős család éves villamosenergia-fogyasztása kb. 4000 kilowattóra, ez évi 1,4 tonna szén-dioxid-kibocsátást von maga után).

Nem csak a költségek számítanak

A nagyobb képet nézve azonban még inkább láthatóvá válik a támogatási szerkezet esetleges átalakításának igénye: szakértők szerint most 1000 forint támogatási összegből lehet 1 kilogrammnyi CO2-kibocsátás-csökkentést elérni. Ugyanakkor, ha az elektromos forróvíztárolók, hőszivattyús forróvíztárolók és más berendezések, például az aktív hővisszanyerős egyhelyiséges szellőztetők is támogatást élveznének, ugyanabból az 1000 forintból majdnem kétszer annyi, kb. 2 kilogramm CO2-kibocsátást lehetne megelőzni.

A szakértő szerint, ha a háztartások spórolni akarnak a havi költségeiken, akkor a szigetelés és az árnyékolás lehet az első lépés, a következőkben pedig jöhetnek a megújuló energiás berendezések, „okosotthonos” megoldások is. Hozzátette ugyanakkor, hogy egy korszerűbbre cserélt forróvíztároló már azonnal megtakarítást jelent.

Forrás: piacesprofit.hu