LMP: a „környezetellenes” adópolitika azonnal korrekcióra szorul

Share Button

Az LMP szerint a „kirívóan környezetellenes” adópolitika azonnal korrekcióra szorul, az ellenzéki párt egyúttal azt is javasolja, hogy a versenysemlegesség jegyében az atomer?m?-alkatrészekre is vessenek ki zöldadót.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke által jegyzett, az MTI-hez hétf?n eljuttatott közleményben az olvasható: nemcsak a napelemekre vetett ki büntet?adót az Orbán-kabinet, hanem a széler?m?vekre és a h?szivattyúkra is, vagyis már az összes korszer? zöldenergia-alkalmazás termékdíjköteles.

„Az új adótörvények nyomán egyetlen háztartás sem mentesül a büntet?adó alól, ha környezetkímél? megoldásokkal szeretne energiát termelni” – fogalmazott Szél Bernadett.

Az ellenzéki párt szerint ugyanakkor létezik egy olyan energiatermelési mód, amelyet a kormány „elfelejtett” megadóztatni: a nukleáris létesítményeknél a majdani lebontás és ártalmatlanítás költségeit jelenleg a lakosság fizeti meg az áramárban, a kiégett f?t?elemek végleges tárolására pedig sem elképzelés, sem forrás nincs.

Az LMP ezért újabb módosító javaslatokat nyújt be, egyrészt a h?szivattyúk adójának eltörlésére, másrészt az atomer?m?vi berendezések esetében az ártalmatlanítás teljes költségét fedez? termékdíj bevezetéséért – olvasható a közleményben, amelyben megjegyzik, ha „ezt leszavazzák, az maga lesz a beismerés: azért sarcolják meg a megújulókat, hogy az orosz atomer?m?-építésnek tisztességtelen versenyel?nyt biztosítsanak”.

bBB bdó

Forrás: MTI 2015. január 19., hétf? 10:31