LMP: Aszódi Attila és az általa vezetett intézet egymilliárdos megbízást kapott a Paksi Erőműtől és az MVM-től

Share Button

Az LMP a megújuló energiaforrások kutatását és egy ezzel foglalkozó kormánybiztos kinevezését kéri a kormánytól, miután megtudta: Aszódi Attila, a paksi er?m? b?vítési biztosa és intézete több mint egymilliárd forintos megbízást kapott a Paksi Er?m?t?l és az MVM-t?l.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke vasárnap közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: pártja közérdek? adatigénylése nyomán kiderült, hogy Aszódi Attila b?vítési biztos és az általa vezetett BME Nukleáris Technikai intézet több mint egymilliárd forint értében kapott megbízást az állami tulajdonú Paksi Atomer?m?t?l és az MVM Magyar Villamos M?vek Zrt.-t?l.

Az LMP által kikért szerz?désekb?l kiderült, hogy többek között lakossági atomkampányok lebonyolítására, az atomer?m? tervezett b?vítésével, a nukleáris hulladék elhelyezésével, a 2003-as balesetben megsérült f?t?elemkazetták sorsával kapcsolatos kutatásokra, és egy kutatóreaktor felújítására szerz?dött Aszódi Attila paksi b?vítési kormánybiztos és az általa vezetett intézet – írta.

Az LMP szerint az „atomnagykoalíció” meglétét bizonyítja, hogy az állam ciklusok óta jelent?s összegeket költ az atomenergia kutatására, miközben az atommentes alternatívák vizsgálatára szinte semmi nem jut.

Az LMP azt szeretné, ha a kormány valóban mérlegelné az összes lehetséges megoldást és a környezetkímél?, munkahelyeket teremt?, az ország energiafüggetlenségét biztosítani tudó, megújuló energiaforrások kutatására is hasonló nagyságrend? forrást fordítana.

bet bti gte

Forrás: MTI 2014. július 27., vasárnap 9:10