Magyar győzelem az innovációs versenyen

Share Button

A magyar HeatVentors nyerte az Európa vezető fenntartható energiagazdálkodást képviselő befektető szervezete, az InnoEnergy régiós versenyét, ahol az energiaágazatot forradalmasító technológiai és üzleti ötleteket díjazták.

Egy magyar startup, a HeatVentors végzett elsőként a közép-európai kezdő energetikai vállalkozásoknak hirdetett versenyen. A döntőn, melyet kedd este rendeztek Budapesten, 12 csapat prezentálta innovatív termékét a nemzetközi zsűrinek, akik a technológiai újdonság mellett elsősorban azt vizsgálták, mennyire életképes az adott megoldás üzleti szempontból. Az értékelés során a lehető lekevesebb kritériumot alkalmaztuk – mondta az NRGreportnak a bírálóbizottság egyik tagja. Gyakorlatilag egytől ötig pontoztunk aszerint, mekkora a valószínűsége annak, hogy befektessenek a cégbe – mondta. Az InnoEnergy szerint a magyar csapat hely- és költségtakarékos hőenergia tároló berendezés-családja felel meg leginkább a fenti feltételeknek. A húszezer eurós fődíj mellett a csapat bekerülhet a szervezet Highway nevű inkubációs programjába, ami további befektetéseket és piacszerzési lehetőséget jelent. A HeatVentors termékét az MVM is elismerte, a startup volt az MVM-csoport Edison Light Up elnevezésű innovatív energetikai pályázatának egyik győztese szeptemberben.

Energiatárolásra kínál megoldást a második helyezett FLASC is. A máltai csapat az offshore lebegő szélturbinák platformjára telepítene egy olyan eszközt, amely sűrített levegő és víznyomás segítségével tárolná a megtermelt energiát.  Szárazföldön (barlangokban) már működnek hasonló elven tárolók, a FLASC innovációja abban rejlik, hogyan játszunk a nyomással – mondta lapunknak Daniel Buhagiar, a startup egyik alapítója. Az első prototípus már elkészült, a rendszert a KPMG értékelte. Azonban komoly ipari partnerek (például a GE vagy a Statoil) meggyőzéséhez valós körülmények között működő prototípusra lenne szükség – ami durván kétmillió euróba kerülne. A FLASC úgy kalkulál, az évtized végére már működhet a tároló, ha a szükséges finanszírozást megszerzik. A vállalat szerint megoldásuk már ma olcsóbb  mint az energiatároló akkumulátorok lesznek tíz éven belül.

A harmadikként végzett VIA ALTA terméke a bioüzemanyagok előállítását egyszerűsítené, annak költségeit csökkentené. A cég az erjedés folyamatának hatékonyságát javítaná – s összeségében kevesebb energiaráfordítással készítene szerves hulladékból bioüzemanyagot. A startup jövőre körülbelül öt egység eladását tervezi, melyhez most finanszírozásra nincs szükség, cseh állami támogatásból ugyanis már megvalósították a berendezéseket – mondta az NRGreportnak a Jakub John, ügyvezető. A harmadik helyért járó ötezer eurós díjat a vállalkozás a megoldás népszerűsítésére, illetve piacszerzésre fordítaná.

A korábbi évek versenyeivel összevetve jóval több ötlet kerül az InnoEnergy elé, bátrabban vágnak bele új ötletek megvalósításába az emberek, ami hasznos Európának – mondta az NRGreportnak Diego Pavia, az InnoEnergy vezetője. Az elmúlt hét évben 3000 ötletet vizsgáltunk meg, melyekből 300 került be az ügynökség programjába. Ezek közül 170 kereskedelmi tevékenységet végez, piacon van – mondta Pavia. A szervezet portfoliójában lévő vállalkozások 75 százaléka már túl van az első befektetési körön, ami annak köszönhető, hogy komolyan ösztönözzük a startupokat arra, hogy megszerezzék első ügyfeleiket – tette hozzá Pavia. Korábban alábecsültük mekkora kihívást jelent az egyes vállalkozásoknak, hogy országhatáron túl is elkezdjenek tevékenykedni. Ma már tudjuk, hogyan segíthetjük jobban a folyamatot. Jobban tudjuk kezelni azt a helyzetet is, amikor az alapító-vezető helyett az üzleti érdekében új vezetőt kell a vállalkozás élére helyeznünk – mondta.

A döntő fő előadója a Skype alapító-vezető Jonas Kjellberg is úgy tartja, kell a rugalmasság, ha vezetésről van szó. A negyven cégalapítást jegyző befektető szerint a legfontosabb nem a termék/technológia, hanem az eladás. Csak akkor várhatunk exponenciális növekedést, ha forradalmasítjuk a sales modellt. Hagyományos stratégiákkal is előre lehet jutni, azonban a fejlődés nem olyan látványos, és biztosan nem válunk világvezetővé – mondta.

 

 

Végh Zsófia | Forrás: NRGreport