Magyar nap Nagybecskereken – MNNSZ részvételével

Share Button
Stratégia partnerség Gyulával, magyarországi el?adók az Inocoopon, amelyet megtekintett Pásztor István, a tartományi parlament elnöke

Túlzás nélkül mondható, hogy igazi magyar nap volt pénteken Nagybecskereken: a városházán Gyula város küldöttségét fogadta Ivan Bošnjak polgármester, az Inocoop 2013. innovációs, kooperációs és vállalkozói kiállítás keretében pedig a Magyar–szerbKereskedelmi és Iparkamara szervezésében tartottak el?adásokat. Nagybecskereken járt Pásztor István, VAT Képvisel?házának elnöke is, aki megtekintette az Inocoop kiállítást, majd a gyulai küldöttség és a nagybecskereki önkormányzat képvisel?inek társaságában ellátogatott Muzslya helyi közösségbe és néhány családi gazdaságba.

Palatinus Jánosnak, a muzslyai Fókusz M Vidékfejlesztési és tájékoztatási civil központ tanácsosának és Opacsics Lászlónak, a Gyulai Várfürd? igazgató-helyettesének a beszélgetése nyomán született meg az ötlet, hogy érdemes volna szorosabbá f?zni az együttm?ködést Nagybecskerek és Gyula között. Egyrészt, mert már eddig is szoros kapcsolat alakult ki a két városban él?k között (a kilencvenes évekig sok bánáti rendszeres vendége volt a Gyulai Várfürd?nek), másrészt, pedig mert az EU tagországa és a csatlakozásra váró ország települései közötti, határon átnyúló együttm?ködés mindkét fél számára hasznos lehet. A jöv?beni együttm?ködés részleteir?l tárgyalt a nagybecskereki városházán Ivan Bošnjak polgármester Gyula város küldöttségével, amelyetGörgényi Ern?polgármester vezetett.

Ivan Bošnjak elmondta, hogy Nagybecskereknek jó kapcsolata van Békés-megyével, hiszen Békéscsaba a Béga-menti város testvértelepülése. Ugyancsak hasonló kapcsolatban vannak Araddal, amely egyben Gyulának is testvértelepülése. A polgármester szerint a három városnak a kapcsolatát kamatoztatni lehetne az EU felé vezet? európai integrációs folyamatban.

Gyula városának még nincs testvér-települési kapcsolata Szerbiában, ezért ez a városvezetés egyik fontos célkit?zése. Kapcsolatok azonban már léteznek a gyulai emberek és a vajdasági emberek között, és mint ahogy Görgényi Ern? polgármester mondja, sokkal több köt össze bennünket, mint amennyi elválaszt.

– Rengeteg közös problémánk és közös ügyeink vannak. Ráadásul Nagybecskereken van egy jelent?s magyar közösség, amelyik a híd szerepét tudná betölteni ebben a partnerségben. A turizmus az egyik fontos célterület, amelyben együtt tudnánk m?ködni Hiszen Gyula városa az uniós csatlakozás után nagyon eredményesen pályázott turizmus fejlesztését szolgáló pályázatokra, sokmillió eurós pályázatokat valósítottunk meg. Most is egy hatezer négyzetméteres családi élményfürd?t építünk, amely az év végére kész lesz. A pályázatok sikerességének titkát szívesen megosztanánk Nagybecskerek vezetésével, nyilatkozta Görgényi Ern?, hangsúlyozva, hogy a rövid id? alatt Nagybecskereken olyan városvezetést sikerült megismerni, amely nyitott a tapasztalatcserékre és a partnerségre.

Pásztor István, VAT Képvisel?házának elnöke megtekintette az Inocoop 2013. innovációs, kooperációs és vállalkozói kiállítást, amely szeptember elsejéig tart nagybecskereki Medison sportcsarnokban. A gazdálkodási nehézségek ellenére az idén mintegy 270 kis- és középvállalkozó mutatkozik be, ami csak alátámasztja a véleményt, hogy vállalkozók nélkül nem lehet kilábalni a válságból. Pásztor István többször járt a nagybecskereki kiállításon, és mint mondta, ha nem is túl nagy, de el?relépés tapasztalható, a rendezvény h? maradt az el?z? évek szintjéhez, ami azt mutatja, hogy megvan a létjogosultsága.

– Számomra külön momentumot jelent az itteni magyar vállalkozásoknak a szerepvállalása. Nemcsak azért, mert több mint ötven kiállítót mozgatott meg, hanem azért is, mert generált egy olyan együttm?ködést, amelyik talán egyfajta keretet tud biztosítani a nemzetköziség szempontjából. Az ? indítványukra jött létre ugyanis a kapcsolatteremtés Gyula városa és Nagybecskerek között. Az a stratégiai partnerségi viszony, ami a két város között létre fog jönni, azt gondolom, hogy az itteni vállalkozók szempontjából és els?sorban a magyar vállalkozók szempontjából esélyt jelent. Általában az szokott lenni, hogy a politikusok megállapodnak a régiós kapcsolatokról, a települési és testvérvárosi kapcsolatokról, és utána keresik a kapcsolatnak a tartalmát. Itt most fordított dolog történt: a vállalkozók megtalálták a közös érdeket, és rávették a két városnak a vezetését, hogy ezt az érdeket meger?sítve, kössenek partnerségi megállapodást. Ez számomra egy új momentum és azt bizonyítja, hogy a Fókusz M köré, a Klaszterba csoportosuló vállalkozóknak van elképzelésük, van ambíciójuk, amiket mindenféleképpen támogatnunk kell – nyilatkozta a kiállítás megtekintése után Pásztor István.

Forrás: Magyar Szó

Vélemény, hozzászólás?