Már piacon a Nissan Note e-Power

Share Button

Mostantól a Nissan egy újfajta hibridet is felvonultat a hazai piacán.

A most piacra került Note e-Powerben ugyanis egy nemrég bemutatott hajtás dübörög, amely hasonlít egy hagyományos hibridhez, de mégsem az.

A meghajtást ugyanis teljes mértékben a villanymotor szolgálja, áramot pedig csakis a három hengeres, 1.2 literes benzinmotorból nyer az autó. Nincs külső töltési lehetőség, csakis a benzintanknyílás. Ennek ellenére a fogyasztási adatok így is nagyon jól mutatnak. A Nissan szerint óvatos lábbal a Note e-Power akár 2.9 literrel is elmegy 100 kilométert.

A folyamatos táplálás mellett az autónak viszont így is van szüksége akkumulátorra. A Nissan egy 1.5 kilowattórás akkuval vértezte fel az e-Powert, amely huszad akkora, mint a LEAF-ben található energiatároló.

A japán gyártó szerint az e-Power hajtás egyfajta híd a hagyományos benzinmotoros, és a tisztán elektromos autók között. A cél, hogy ezzel a hajtással könnyebb átszokást kínáljanak az átlag sofőröknek.

Egyelőre csakis japánban kezdik el a Note e-Power forgalmazását, az egyéb piacokról pedig eddig nem beszélt a Nissan. Főként a japán városi közlekedéshez formálták az újfajta hibridet, így lehet, hogy átalakításokra lesz szükség ahhoz, hogy egyszer hazánkba is eljusson a csatlakozó nélküli villanyautó.

Mindenesetre, ha egyszer Európába is eljut a Nissan Note e-Power, akkor egészen komoly kihívóként szolgálhat majd a hibrid és elektromos autóknak. A kis akkumulátor, és az érdekes megoldás javarészt az ár kordában tartása miatt történt, amely többnyire sikerült is a japánoknak.

A Note e-Power ára forintba átszámolva 5 millióról kezdődik, igaz, ez még így is másfél millióval drágább, mint egy alapfelszereltségű benzines Note. Ilyen fogyasztás és egy kis környezettudatosság mellett viszont már elgondolkodtató lehet az ajánlat.

Forrás: zoldautok.hu