Már tölteni is lehet az elektromos autókat Kaposváron

Share Button
Átadták az első elektromos autótöltőket a somogyi megyeszékhelyen. Összesen 11-et helyeznek ki a városba, egyelőre azonban csak két helyen, az Ady Endre utca melletti parkolóban és a Honvéd utcában, a volt Domus parkolóban használhatják az autósok.

Több parkolóhelyet is zöldre festettek az elmúlt hetekben Kaposváron. A megkülönböztetett jelzésekre elektromosautó-tulajdonosok állhatnak azért, hogy feltöltsék járműveiket. Minden töltőhöz két parkoló tartozik, melyeket kizárólag az elektromos autók számára tartanak fent. A város forgalmasabb helyein összesen 11 állomást alakítanak ki, egyelőre azonban csak kettő helyen, az Ady Endre utca melletti parkolóban és a Honvéd utcában, a volt Domus parkolóban használhatják az autósok. Az év végére azonban még három elektromos töltőhelyet adnak át Kaposváron.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere a töltőállomás-átadón elmondta: a kaposváriak úgy döntöttek, hogy zöldebb városban szeretnének élni, ezért is fontos az ilyen töltők kialakítsa. A város vezetője hangsúlyozta: több beruházás is történt az elmúlt években Kaposváron azért, hogy tisztább levegőjű környezetben lakjanak az itt élők.

– Távhővezetéket építettünk – fogalmazott Szita Károly. – Több mint egymilliárd forintért sok közintézményt kötünk be a hálózatba. Új hulladékfeldolgozót építettünk, amelynél már nem lerakjuk a hulladékot, hanem feldolgozzuk és értékesítjük. Lecseréltük a környezetszennyező, légszennyező gázolajjal működő buszainkat biogázos buszokra, amelyeknek a káros anyag kibocsátása majdnem nulla – tette hozzá Kaposvár polgármestere.

Az elektromos töltőhelyeket 2019. június 30-ig ingyen használhatják az autósok, utána azonban fizetni kell érte. Az előzetes számítások szerint kilowattonként 140 forintba kerül a töltés. A rendszert úgy építették meg, hogy az üzemeltető is látja azt, mennyire kihasznált a töltőállomás, mikor kezdődött a töltés és mikor ért véget.

Hamarosan új elektromos buszok is járnak majd Kaposvár utcáin, jelentette be Szita Károly, majd hozzátette: kettő buszt vásárolnak, amelyek az év végén, de legkésőbb a jövő év elején már menetrend szerint közlekednek a belvárosban és azokban az utcákban, ahol keskeny az út.

Egyelőre kevés elektromos autó van a megyében

Világszerte már több mint hárommillió elektromos autó járta az utakat 2017-ben. A Belügyminisztérium adatai szerint Somogy megyében az idén márciusig negyvenkettő zöld rendszámos autót regisztráltak. Magyarországon a különféle kedvezményekkel már 5-6 millió forinttól lehet vásárolni elektromos járművet. Ezeknek a kocsiknak a hatótávolsága egy-két száz kilométer, így aki sokat használja az autóját, annak gyakran kell pótolnia az energiát. A kaposvári töltőállomásokon egyébként autóként eltérő a feltöltési idő, de a becslések szerint több óráig is eltarthat, mire teljesen feltöltődik az elektromos autó akkumulátora.

Forrás: sonline.hu