Mától nem lehet kötbérezni a Bubi alvállalkozóját – szerződést bontanak?

Share Button

A MOL Bubit árpilis 7-én kellett volna átadni, rengeteg pénz forog kockán.

ju18.3

Fotó: Arnold Balázs

Eddig 150 millió forintja van a beruházásban az önkormányzatnak, de az uniós támogatásokkal együtt egymilliárd forint a tét, így nagyon nem mindegy, mi lesz a projekt sorsa.

A késés idején napi 1,8 millió forint kötbért fizet a hibázó T-Systems, amelynek legmagasabb összege 180 millió forint, amit éppen ma július 16-án elér a T-Systems. Így az is elképzelhet?, hogy szerz?dést bont a kivitelez? BKK a késlekedésért felel?s céggel. (Err?l azonban senki nem beszél, de ígértet sincs, mikorra indulhat el a rendszer.) Ez azt elentené, hogy elölr?l kezdhetik a teljes munkát, amit eddig az említett cég végzett, azaz a rendszer szoftverrel való ellátását. Ha így lesz, akkor hónapokat csúszhat az átadás, hiszen a munka megkezdése el?tt újra tendereztetni kellene.

Az anyagi része sem mellékes. A csúszással sokat veszít a f?város, mivel a fenntartásra szánt pénz önkormányzatra es? részének legalább fele a használati díjakból folyna be a tervek szerint. Ez 70 millió forint évente, ami idén már aligha jelenik meg az önkormányzati kasszában.

Két napja kezdték el az önkéntes teszteket, mintegy ezren próbálhatják ki a Bubikat a következ? két hétben. Korábban már volt egy teszt május 30. és június 2. között, akkor már csúfosan leszerepelt a szoftver, amelyet a T-Systems alvállalkozóként telepített: nem volt kész az összes állomás, a fedélzeti számítógép gyakran nem is reagált, vagy egyes funkciók nem m?ködtek, nem engedte el a lakat a kerékpárt, hiába adták meg a szükséges információkat, máskor meg az adatok megadása nélkül is szabaddá vált a bringa.

Június 10-én sajtótájékoztató keretében kellett minden felel?sséget magára vállalnia az alvállalkozónak. Ekkor Szeneczey Balázs f?polgármester-helyettes júliusra tette a Bubi átadásának id?pontját. Vitézy Dávid akkor azt mondta, bízik abban, hogy július 16-ára kijavítja a hibákat a T-Systems, mert semmiképp nem szeretne a BKK szerz?dést bontani.

Az alvállalkozó májusban még arra hivatkozott, hogy olyan komplex rendszert terveztek Budapestre, melyet a világon még sehol másutt nem próbáltak ki. Ennek egyes elemeit sehol sem használják együtt, így az érint?kijelz?s terminál, a mobiltelefonos kölcsönzés, illetve a speciális parkolási és vészleadási funkciók most debütálnak egy rendszeren belül, ám minden bizonnyal ez az új típusú fejlesztés nem megy zökken?mentesen.

A F?városi Közgy?lés június 30-i ülésén a várost vezet? többség elfogadta azt az el?terjesztést, amely szerint a „Nextbike által kínált rendszer a világ számos városában m?ködik, a Budapesten megvalósított rendszer a már meglév? megoldásoknál is nagyobb komplexitással bír”. A dokumentumban az is szerepel, hogy a világon el?ször Budapesten szerepelnek magyar biciklik a közbringa-rendszerben, ezért ezeket a kerékpárokat még hozzá kell igazítani a rendszerhez. Ehhez képest a valóság az, hogy a Csepeli bringagyár termékeit már Brüsszelben használják.

B?vebben: http://iho.hu/

Forrás: http://iho.hu/