Még idén 150 új elektromosautó-töltőt telepítenek Magyarországon

Share Button

Még idén 150 új elektromosautó-tölt?állomást telepítenek Magyarországon – mondta Bottyán Balázs, az elektromos autózás terjedését segít? Jedlik Ányos Klaszter (JÁK) ügyvezet? igazgatója a szervezet MTI-hez hétf?n eljuttatott közleménye szerint.

A JÁK közgy?lésén a tájékoztatás szerint az ügyvezet? igazgató az e-mobilitást ösztönz? intézkedési javaslatok között említette a díjmenetes parkolást, a buszsáv használatát, illetve az elektromos járm?vek áfájának radikális csökkentését.

A közlemény szerint a közgy?lésen bejelentették: a kormány elfogadta a klaszter javaslatát arra, hogy zöld rendszámot kapjanak az elektromos autók, valamint azt, hogy négy új munkacsoporttal segítsék az e-mobilitással kapcsolatos kormányzati döntések el?készítését.

Két hónapon belül elkészülhet az a tanulmány, amely kijelöli, hova telepítsék az els? 150 villámtölt?t Magyarországon, a klaszter négy új bizottsága még áprilisban elkezdi az el?készít? munkát a kormányzat számára – olvasható a tájékoztatásban.

Peth? József, a klaszter másik ügyvezet?je a közlemény szerint elmondta: az e-mobilitás egyik forrása a szén-dioxid-kvóta értékesítéséb?l fakadó kormányzati bevételek, de támaszkodni fognak európai uniós és egyéb innovációs forrásokra is.

A mai geopolitikai helyzetet alapul véve fontos és szükségszer? az energiafügg?ség csökkentése, a közlekedésben felhasznált energiahordozók diverzifikálására – hangzott el a közgy?lésen a közlemény szerint. A megtermelt energia 50 százalékát közlekedésre használjuk, ennek az energiának a 90 százalékát pedig k?olajból állítjuk el?, amelynek szintén 90 százalékát Európa határain túlról szerezzük be – hívja fel a figyelmet a klaszter a tájékoztatásban.

gde gte

Forrás: MTI 2015. április 27., hétf? 16:07