Megjelenik az árampiacon a nemzeti közműszolgáltató januárban

Share Button

A gázpiac után az árampiacon is megjelenik az ENKSZ Els? Nemzeti Közm?szolgáltató Zrt. 2016 januárjában, a tervezett ütemezést tartani tudják – mondta Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felel?s államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az államtitkár felidézte, hogy a kormány és az RWE májusban aláírt szándéknyilatkozata alapján egyebek mellett 2016 januárjában átveszik az Elm?-Émász egyetemes szolgáltatási üzletágát.
Folyamatban vannak tárgyalások egy másik, a lakossági áramszolgáltatásban részt vev? céggel is – mondta el.
Ezek a tárgyalások lehet?vé teszik annak az ígéretnek a betartását, hogy 2016 januárjában az árampiacon is megjelenjen a nemzeti közm?szolgáltató – hangsúlyozta Németh Lászlóné.
Az államtitkár emlékeztetett, egy évvel ezel?tt született meg a kormányzati döntés a nemzeti közm?szolgáltató létrehozásáról.
Az ENKSZ el?ször a földgázellátásban kezdte meg a lakossági szolgáltatást a F?gáz bázisán.
A nemzeti közm?szolgáltató szakmai irányítása alatt álló F?gáz 2016 végére több mint 3 millió ügyfelet lát majd el, átveszik a lakossági gázszolgáltatási piacról kivonuló E.on, GDF Suez és Tigáz ügyfeleit – hangsúlyozta az államtitkár. Kitért arra, hogy augusztustól a F?gáz látja el a Magyar Telekom egyetemes szolgáltatásra jogosult lakossági földgázfelhasználóit, ezzel csaknem 60 ezer fogyasztó került át sikeresen a nemzeti közm?szolgáltatási rendszerbe.
A távf?tés a legbonyolultabb és leghosszabb átállási id?t igénybe vev? eleme a közm?szolgáltatói rendszernek, itt az el?készítési folyamatnál tartanak – ismertette az államtitkár.
Németh Lászlóné kiemelte azt is: fontos lépés lesz az egységes szolgáltató központ kialakítása, amely ellátja majd az egyetemes szolgáltatások olyan fontos, költségigényes részeit, mint például az ügyfélszolgálatok m?ködtetése, a számlázások vagy a hátralék kezelése.
Az államtitkár hangsúlyozta: a nemzeti közm?szolgáltatóról szóló koncepció kialakításánál célként fogalmazták meg a rezsicsökkentést megtartását, illetve ha lehetséges, továbbvitelét. Ugyanakkor legalább ennyire fontos a szolgáltatási színvonal javítása és ennek fenntartása – tette hozzá.
A sajtótájékoztatón Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára elmondta: módosító javaslatot készítettek el? a gázmér?cserékr?l.
Júniusban döntött a kormány arról, hogy a gázmér?cserét ingyenessé teszi az egyetemes szolgáltatásra jogosultaknál. A kormányrendelet módosításával b?vítenék ezt a kört – közölte.
Horváth Péter János, az ENKSZ elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta: a társaság feladata az egységes országos közm?szolgáltatási rendszer kiépítése és költséghatékony m?ködtetése. Ennek az integrációnak a legfontosabb pozitív hatása a magas szolgáltatási színvonal garantálása, a rezsicsökkentésen alapuló kedvez? tarifarendszer fenntartása, az egységes számlázási rend biztosítása, valamint az egyszer? és egységes ügyintézés feltételeinek megteremtése.
Kiemelte: a közm?szolgáltató szakmai irányítása alatt álló F?gáz rendelkezik azokkal a gázszerz?désekkel, amelyek lehet?vé teszik, hogy a hozzá átkerül? fogyasztók ellátása folyamatos és biztonságos legyen.
Az ENKSZ alapt?kéje 1 milliárd forint, és további 14 milliárd forint t?ketartalék áll rendelkezésre, ennek túlnyomó többsége a tervezett befektetésekre és fejlesztésekre van félretéve – közölte az elnök-vezérigazgató.

Forrás: MTI