Mégsem kap olyan gyorsan szabad utat

Share Button

Csalódnia kell a magyar kormánynak: várakozásaival szemben idén már biztos nem zárja le Brüsszel a paksi b?vítés vizsgálatát.

Az Európai Bizottság három hete, november 17-én, egyévnyi kutakodás után zárta le a paksi er?m? b?vítésével kapcsolatos vizsgálatát. Akkor úgy döntött Brüsszel, hogy a magyar államnak joga volt a versenyeztetés kizárásával orosz partnert választani a beruházáshoz. Így egyetlen eljárás maradt még az ügyben: annak megállapítása, hogy a b?vítés során történik-e tiltott állami támogatás, vagy sem. Az ügyben a magyar kormányt képvisel? Lázár János három hete még nagyon bizakodó volt, arról beszélt: még idén lezárja a Bizottság ezt az eljárást is – a magyar fél érveinek elfogadásával –, így jöv?re kezd?dhet az orosz hitel lehívása és az építkezés érdemi megkezdése.
A legfrissebb brüsszeli bejelentés fényében azonban garantált, hogy csúszni fog a projekt.
„Még több kérdés is tisztázásra vár, miel?tt az Európai Bizottság lezárhatja a Paks 2 beruházás ügyében indított mélyreható állami támogatási vizsgálatot” – közölte szerdán Margrethe Vestager, az EU versenypolitikai biztosa. Megjegyezte: a testület többek között a projekt regionális energiapiacokra gyakorolt hatását is vizsgálja, miel?tt meghozná a döntést. „Els? lépcs?ben azt kell megállapítani, hogy a beruházás magában foglal-e állami támogatást, és ha igen, mekkora összegr?l van szó. Ha állami támogatásról van szó, akkor pedig felmerül a kompenzáció kérdése a piaci torzulások megel?zése végett. Még nem végeztük el a vizsgálatot” – mondta a biztos.
„Még mindig van néhány olyan kérdés, amelynek nem jártunk teljesen utána” – hangsúlyozta Margrethe Vestager, érzékeltetve: az állami támogatásról szóló döntés meghozatala még eltarthat egy darabig.
Forrás: vs.hu