Megyénk bővelkedik a zöld energiaforrásokban!

Share Button

A lengyelországi Lodz testvérmegyében tett látogatás eredményeiről, valamint a Csongrád megyét érintő Területi -és Településfejlesztési Operatív Program pályázatairól beszélgettünk Kakas Bélával, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnökével, és dr. Kovács Beátával, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnökével a Rádió 7 csütörtöki Napraforgó magazinjában.

 A Területi –és Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló pályázatok megvalósítására 30 milliárd forint a megyei keret. A november 24-i közgyűlésen 44 támogatási kérelemről döntött a közgyűlés, ez mintegy 6,5 milliárd támogatási igényt jelent. „Jelen pillanatban a Csongrád megyére lokalizált keret közel 90 százaléka lekötésre került. Eddig 190 nyertes pályázat van, ezek esetében a támogatási szerződések már megköttettek, elkezdődhettek esetükben a tényleges munkálatok, a közbeszerzési eljárások. 8 olyan függő pályázat maradt, amellyel kapcsolatban a közgyűlés visszamutatásra vár, ha ez megérkezik, akkor a jövő évben ezeket az úgynevezett visszahulló forrásokat, mint felszabaduló forrást meghirdetik egy 3. körös pályázati kiírás formájában” – mondta dr. Kovács Beáta, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke, aki arról is beszámolt, hogy az összesen 323 pályázat 13 ágazatban adhatott be kérelmet, köztük egészségügyi alapellátás fejlesztésére, családbarát munkahelyek kialakítására, és energetikai korszerűsítésekre. A TOP-os pályázatok végrehajtásában a megye támogatja az ökogondolatokat, amelyek szerves vázát képezik a megyek klímastratégiájának.
Csongrád megye klímastratégiája nemcsak a TOP pályázatok kapcsán kerül előtérbe. Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke november 19 és 21. között a lengyel Lodz vajdasági testvérmegyében vett részt egy biogazdasági konferencián, ahol előadást is tartott. Ennek során részletesen ismertette a megye klímastratégiáját és a régióra jellemző és hasznosítható megújuló energiaforrásokat. „Nemzetközi szinten 14 megye képviseli a környezettudatos gondolkodás szellemiségét. A konferencián kiemeltem megyénkkel kapcsolatban az éves szinten jelen lévő, mintegy 2100 napos órák számát, a stratégiánk vázát képező ökomenikus gondolatokat, a megyében elérhető termál geotermikus energiát, a naperőműveket, a biomassza lehetőségeit, amelyekről azt gondolom, példaértékűnek számítanak nálunk. Emellett bemutatásra kerültek Csongrád megye egyéb adottságai is, a világszínvonalú termékei, és az, hogy egy erős agrármegyéről van szó” – mondta Kakas Béla, majd hozzátette, a klímastratégia, amelyben körülbelül 19 szervezettel – köztük a a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával, a Szegedi Tudományegyetemmel, és a kormányhivatallal – működnek együtt,  rendszeresen összegyűlnek szakmai kérdések megvitatására.

A stratégia egyik leglényegesebb elérendő célja, hogy az Európai Uniós kohéziós politika megkerülhetetlen része legyen 2020 után a környezettudatosság kérdése, a másik fontos elem pedig, hogy a környezetóvást és védelmet az egész társadalomban tudatosítsák. Ennek érdekében számos programot szerveztek a megyében, köztük Hódmezővásárhelyen egy óvodában, Makón a Hagymatikumban és a szegedi Vadasparkban is.

A csütörtöki Napraforgó magazinban szó esett arról is, hogy a december 8-i közgyűlésen, amely Üllésen lesz, bemutatkozik majd az új Csongrád megyei rendőrfőkapitány, dr. Piros Attila rendőr dandártábornok is.

A csütörtöki Napraforgó magazin végén Kakas Béla Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánt a Rádió 7 hallgatóinak.

Ács Helga

Forrás: promenad.hu