Menekülés az uniós büntetés elől

Share Button
A parlament kedden elfogadta az uniós energiahatékonysági irányelveket átültet? hazai jogszabályt. A tagországokra kötelez? megtakarítási célokat az uniós törvényhozók három éve fogadták el. A tagállamok tavaly nyárig kaptak id?t a szabályok átültetésére. Noha ezt egy kivétellel senki nem tartotta be, Brüsszel az Orbán-kabinetet az ügy kapcsán mindenkinél tétlenebbnek látta.

Így idén márciusban – egyedüliként – be is perelték hazánkat. Igaz, az illetékes uniós biztosságon lapunknak elismerték, hogy még csak fogalmazzák a keresetlevelet. Ha úgy látják, megtörtént az érdemi átültetés, azt készek visszavonni – tették hozzá.

Ezután az illetékes nemzeti fejlesztési tárca honlapján néhány napos „társadalmi vitára” bocsátotta az anyagot, majd benyújtotta a parlamentnek, ahol a kormánytöbbség néhány hetes átfutással meg is szavazta azt. Szakért?k felvetik, hogy miért kellett erre több évet várni.

Az elfogadott törvény legfontosabb pontjaként Magyarország évi másfél százalékos fogyasztáscsökkentést vállal. Ezen belül a központi kormányzati épületek fogyasztását évente három százalékkal mérsékelnék. A nagy cégeket pedig energiafogyasztásuk auditálására kötelezik.

Bart István, a Magyar Energiahatékonysági Intézet (MEHI) Kft. stratégiai igazgatója arra számít, hogy az elfogadott változatot Brüsszel elfogadja és végül nem nyújt be keresetet. A törvény megszületését a hazai energiahatékonyság szempontjából üdvözölte. Szerinte ez az energiahatékonyságon túl komoly lökést adhat az épít?iparnak és a munkahelyteremtésnek is.

Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az uniós irányelvt?l eltér?en a magyar kabinet nem a hazai energiaszolgáltatókat, hanem önmagát jelölte ki a lebonyolítás felel?seként. A szakember a többi tagország példája alapján az elképzelésekb?l hiányolja a pontos jöv?képet. Szerinte a magyar változat – amúgy jogszer?en – csak az uniós támogatásoktól remél évi másfél százalékos (számításaink szerint összesen körülbelül 7,7 százalékos) fogyasztáscsökkenést.

Felhívta a figyelmet, hogy elmaradásunk ellenére már a tavalyi év után is teljesítenünk kell az elvárásokat. Úgyszintén hiányosságként tudja be, hogy míg az unió növelné a közbeszerzések energiahatékonyságát, addig a hazai változat inkább a kivételeket sorolja. Egyetértett azzal, hogy a most elfogadott csökkentési értékeket érvényesíteni kellene az országos energiastratégiában is, amelynek nemrég frissített fogyasztás-el?rejelzései változatlanul kizárólag emelkedést jeleznek el?re.

Forrás: nol.hu