Mercedes-motorok lesznek a Volvókban

Share Button

9 milliárd dollárért vettek nemrég Mercedes-részvényeket a kínaiak, akiké a Volvo is. Elkezdenék felhasználni, amit megvettek.

A kínai milliárdos Li Shufu, nemrég vásárolta be magát a Daimler AG-ba, 9,69 százalékos részesedéssel. Nem kis felfordulást okozott ezzel, mert a német vállalat korábban házon kívül szerette volna tartani, leginkább azért, mert így komoly technológiai fejlesztésekhez is hozzájut a kínai befektető.

Shufu ugyanis a tulajdonosa az egyik legnagyobb, magánkézben lévő kínai autógyártó-vállalatnak, a Geelynek is, amely egyben Volvo márkát is magáénak tudhatja. Mivel mostantól közös fennhatóság alá tartozik valamennyire a Volvo és Mercedes, megkezdődött a cégek közötti technológiák csereberéje, amitől a németek a legjobban tartottak talán.

A német Manager Magazin szerint a két vállalat, a Daimler és a Geely közösen fejleszti majd elektromos autók platformjait, amiből jelenlegi formájában a Geely profitálna inkább. Ezzel egyetemben a Daimler viszont belsőégésű motorokat biztosít a Volvo-modellek számára. Hogy ezek pontosan, milyen egységek lennének, arról egyelőre nem közölt információkat a forrás. (Mindenesetre az igaz, hogy mostani Volvo kínálatból hiányoznak, a nagyobb hathengeres benzin-, illetve dízelmotorok, amiket kiegészíthetne kínálatában a Mercedes erőforrásaival.)

A közös egységek használatán túl, legalább ennyire érdekes fejlemény, hogy az újság szerint, a Daimler Volvo-részvényeket is vásárolna.

Reutersnek nyilatkozva viszont, ezeket a fejleményeket egyelőre spekulációnak titulálta hivatalosan a Daimler szóvivője.

Forrás: hvg.hu