Millióknak szállít villamos energiát a világ leghosszabb HVDC átviteli rendszere

Share Button

ABB_rio_madeira2014. november 19.– Az ABB a közelmúltban, Brazíliában üzembe helyezett “Rio Madeira”nev? nagyfeszültség? egyenáramú (HVDC) átviteli hálózata 2.400 kilométeren szállít majd 3.150 MW villamos energiát. Az ABB egyik, Thomson Reuters által díjazott újítása a nagyfeszültség? egyenáramú (HVDC) kábel, amely az átviteli kapacitást több mint megkétszerezve, kb. 2600 MW-ra növelte azt. Aglobális hírügynökség 2014-ben a harmadik egymást követ? évben ismerte el az ABB innováció terén nyújtott kiemelked? teljesítményét, és sorolta a cégcsoportot a világ 100 vezet? újítója közzé.

Brazília a világ ötödik legnagyobb országa, területe körülbelül. 80%-a Európáénak. Az ország mérete és a nagy távolságok külön jelent?séggel bírnak ebben az esetben, mivel ezek indokolták a Rio Madeira energia-átviteli rendszer kiépítését. Ez a világ leghosszabb HVDC hálózata, amely összeköti az északnyugaton lév? távoli energiatermel? forrásokat a t?lük kb. 2400 kilométerre, délkeletre található nagy villamos-energiafogyasztó központokkal, amelyek Brazília f? gazdasági központjának számító São Paulo környéki régióban vannak. A HVDC átviteli technológia csökkenti a nagyobb átviteli távolságok esetén fellép? veszteségeket, és kisebb a káros környezeti hatása (ökológiai lábnyoma), mint a hagyományos, váltakozó áramú (AC) átviteli rendszereknek. Ezzel a technológiával stabilizálni lehet a szakaszos üzem? energiatermelés- és szállítás problémáját is, amely gyakran zavarokat idéz el? az energiahálózatban. Ezért a HVDC technológia ideális megoldást jelent olyan nagytávolságú energiaátviteli projektek számára, amelyek a távoli energiatermel? forrásoktól képesek a villamos energiát eljuttatni a nagy energiaigény? központokba. Az ABB sikeresen üzembe helyezte a rendszerhez kapcsolódó konverter állomásokat is, és 2014 augusztusában átadta a projektet az Abengoa multinacionális cégcsoportnak.  Az átviteli rendszer az ország északnyugati részén üzemel? két vízer?m?ben termelt elektromos energiát továbbítja. Ebben a régióban található Brazília potenciális vízenergia-termelésének több mint 70%-a. A két darab, egyenként 3150 MW-os HVDC konverter állomás mellett, az ABB szállítási terjedelmébe egy 800 MW-os HVDC back-to-back állomás kiépítése is beletartozott. A HVDC back-to-back állomás a környez? AC hálózatot látja el villamos energiával Brazília északnyugati régiójában. A mostani sikeres projekt keretében az ABB már a negyedik és az ötödik HVDC technológiára épül? átviteli rendszert szállította le Brazíliában. Szintén az ABB építette az 1984-ben és 1987-ben átadott két Itaipu-i HVDC távvezetékeket, illetve az 1999-ben és 2002-ben átadott, Brazília és Argentína eltér? frekvenciájú villamosenergia-rendszerei közötti két összeköt?rendszert is. ABB_rio_madeira

Az ABB 60 éve fejlesztette ki a HVDC technológiát, és az azóta eltelt id?szakban már közel 100 HVDC projekt kivitelezésére kapott megbízást, ami a világszerte kiépített rendszereknek megközelít?en a felét teszi ki. Ebben a jubileumi évben említésre méltó, hogy a vállalat újabb technológiai mérföldkövet lépett.

2014 már a harmadik egymást követ? év, amikor a Thomson Reuters elismerte az ABB innováció terén nyújtott kiemelked? teljesítményét, és a cégcsoportot a világ 100 vezet? újítója közzé sorolta. Ezt az elismerést világszerte azok a vállalatok érdemelhetik ki, amelyek kiemelked? mértékben kötelezik el magukat a globális innováció, az újító ötletek védelme és a találmányok kereskedelmi hasznosítása iránt. Az ABB évente kb. 1,2 milliárd dollárt fordít K+F tevékenységekre. A cégcsoport mintegy 8.500 mérnököt alkalmaz a világ több mint 20 országában.

Az ABB egyik díjazott újítása a nagyfeszültség? egyenáramú (HVDC) kábel, amely az átviteli kapacitást több mint megkétszerezve, kb. 2600 MW-ra növelte azt. A tengerfenékre vagy terepszint alá fektetett HVDC kábel alkalmas akár 1500 km-es távolság áthidalására, így ideális megoldást kínál a s?r?n lakott vagy környezetvédelmi szempontból érzékeny területeken átvezet? hatékony energiaszállítás megvalósításához is.

Az ABB (www.abb.com) a világ vezet? vállalata az energetika és az automatizálás területén. Korszer? megoldásaival lehet?vé teszi a közüzemi szolgáltató, ipari, szállítmányozási és infrastruktúra-kezel? ügyfeleinek, hogy növeljék termelékenységüket, miközben csökkentik a környezeti ártalmakat. Az ABB csoport a világ közel 100 országában van jelen, és kb. 145.000 alkalmazottat foglalkoztat.

ABB magyar weboldal: http://www.abb.hu Facebook oldal: https://www.facebook.com/ABBMagyarorszag