MKET: 2030-ra 20 százalék lehet a kapcsoltan termelt áram részaránya

Share Button

Ismét elérheti 2030-ra a 20 százalékot a kapcsolt technológiával, a hőt és villamos energiát azonos tüzelőanyag bázison, párhuzamosan termelő erőművek által termelt áram részaránya Magyarországon – derül ki a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET), a hazai kogenerációs erőműveket tömörítő szakmai szervezet által szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményből.

A tájékoztatás hivatkozik a COGEN Europe, a kapcsolt energiatermelő iparág európai szakmai szervezetének friss elemzésére, amely szerint 2010-ben már meghaladta a 20 százalékot Magyarországon a kapcsolt technológiával termelt villamos energia részaránya. A kedvezőtlen piaci környezet és a szabályozói döntések révén azonban négy év alatt 13 százalékra zuhant vissza ez az arány, és a technológia a hőtermelés területén is jelentősen visszaszorult.
Az európai szakmai szervezet elemzése a kapcsolt energiatermelés terjedésének három fő akadályát nevesíti Magyarországon, hiányzik a technológiára vonatkozó megfelelő kormányzati politika és támogatás, a tüzelőanyagként leginkább használt földgáz magas, illetve az erőművekben termékként előállított villamos energia alacsony piaci ára bizonytalanságot gerjeszt a beruházók körében, aminek az eredménye a fejlesztések elmaradása, illetve a magyar kormány elsősorban az atomenergiára támaszkodva kívánja elérni kibocsátás-csökkentési céljait – olvasható a közleményben.
Magyarország számára elsősorban a gázmotoros erőművek kazánkiváltó szerepe lehet az ismételt felfutás egyik katalizátora az elemzés szerint. Évente mintegy 130 ezer kazán talál gazdára, ugyanakkor a háztartási méretű gázmotoros egységek iránti kereslet jelenleg alig pár tíz darab évente, ami hatalmas meglévő felfutási potenciált jelent – vélik a szakértők. Az elemzés 2020-ra mintegy 300 darab háztartási méretű rendszert prognosztizál hazánkban, míg 2030-ra, elsősorban a felfutó piac miatt egyre kedvezőbbé váló árak miatt, reálisan már 22 ezer darabos állománnyal számol – írja a közlemény.
A kapcsolt energiatermelés szerepének növelésére a másik eszköz a biomassza alapú energiatermelés lehet. Az elemzést összeállítók úgy vélik, hogy a jelenlegi 7-8 százalékos biomassza arányt három-négyszeresére is lehet emelni a potenciál alapján.
A tájékoztatás idézi Rudolf Viktort, a MKET elnökét, aki elmondta: ez a biogáz és a szilárd biomassza, elsősorban mezőgazdasági hulladékok és melléktermékek elégetésével kivitelezhető. Hozzátette: a biogáz kisebb gázmotorokban hasznosítható, ilyen egységeket gyártanak magyar üzemek is. A szilárd biomassza esetében nagyobb, 5-10 megawattos kapacitásokkal érdemes számolni, hiszen ennek a hasznosításához már gőzturbina szükséges – jegyezte meg Rudolf Viktor a közleményben.

gde gpp gfp

MTI 2014. december 11., csütörtök 13:25