„A természettudományok irányából közelítve, ez a beszélgetés tulajdonképpen már felesleges” – ezzel a mondattal nyitotta meg előadását intézetünk energiapolitikai konferenciáján dr. Munkácsy Béla, az ELTE Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének adjunktusa, az energiaforradalom szükségességéről szóló vitákra utalva. Szerinte átléptük azokat a korlátokat, amiket az ökológiai rendszer kínál, és jelenleg egy összeomlás szélén állunk. Előadása a következő pontokban foglalható össze:
- a környezettudatossági szemléletben gyökeres változásokra van szükség,
- döntenünk kell arról, hogy ennek az irányváltásnak milyen erőforrások lehetnek, vagy nem lehetnek a főszereplői,
- szakítanunk kell azzal a szemlélettel, hogy csupán a „karbon-tematika” alapján vizsgálódunk, a megújuló energiaforrásokban óriási lehetőségek rejlenek, melyeket az előadó szerint súlyos hiba volna nem kihasználni
- Magyarországon sok esetben az energiatermelés alternatíváit problémának, és nem lehetőségnek tekintik.
Munkácsy Béla szerint az emberi tevékenységek által okozott környezeti károk elértek egy kritikus pontot, ahol már csak radikális változások segíthetnek. Hozzátette, ez nem egy új keletű felismerés, ugyanis a természettudománynak már 1972 óta ez az álláspontja. Szerinte a legfontosabb most végiggondolni, hogy mik lehetnek, vagy nem lehetnek a szükséges irányváltás főszereplői. Példaként említett egy svájci tanulmányt, mely az ország ökológiai lábnyomát vizsgálja. Ebből kiderül, hogy az atom- és a szélenergia széndioxid kibocsátása között óriási különbség van: míg utóbbinál ez nagyjából 100 gramm/kilowattórát jelent, addig előbbi esetében ennek kevesebb, mint 10%-a, körülbelül 8-10 g/kWh a keletkezett széndioxid aránya. Ez az összeg ráadásul folyamatosan növekszik, mivel egyre nehezebben férünk hozzá az uránérc készletekhez. A svájci tanulmányból kiindulva Magyarország ökológiai lábnyomának 15-20%-át teszi ki az egyetlen nukleáris üzem. Ehhez képest a globális primer energiafelhasználásból az atomenergia mindössze 2,5%-kal részesedik – ez az az arány, amit ki kéne váltani a jövőben.
Ezután a világban bekövetkezett perifériaváltást részletezte: az iparosodott társadalmakban már az 1970-es években megkezdődött a megújuló energiaforrások irányába történő elmozdulás, azonban gyökeres fordulatot az 1986-os csernobili baleset hozott. Míg 1990-ig az új kapacitások beépítésének döntő arányát a fosszilis és a nukleáris energiaforrások adták, az elmúlt 16 esztendőben meghatározó részt tettek ki a szélturbinák és a napelemes rendszerek. Az energiapolitikai változásokban végig élen járt az Európai Unió, ahol az irányelvek között az is szerepel, hogy az atomenergia részesedését megpróbálják a lehető legalacsonyabb szintre csökkenteni. Sőt az utóbbi 10-15 évben már arról is beszélnek, hogyan lehetne 100%-os arányban megvalósítani a megújuló energiaforrások felhasználását. Munkácsy Béla szerint ebből is látszik, hogy a fejlett világ szakítani akar a villamos energia alkotta rendszerrel, helyette pedig egy átfogó, környezettudatos szerkezetet vázoltak fel.
Ezt követően rátért arra, hogy Magyarország energiapiaci szempontokból rendkívül ki van szolgáltatva. Bár a hivatalos statisztikákban az atomenergia mint hazai forrás szerepel, a valóságban ehhez a technológiát és a fűtőanyagokat is importáljuk, így lényegében 100%-os behozatali függőséggel rendelkezünk. Szerinte egy felelős nemzetstratégiában ezt a viszonyrendszert már nagyon rég fel kellett volna ismerni, és megújuló energiaforrásokra építő európai energiapolitikák éppen az ebből adódó kiszolgáltatottságot próbálják meg elkerülni.
Említést tett még Tari Gábor nemrégiben kiadott hálózatfejlesztéssel kapcsolatos tanulmányáról, mely a különféle energetikai forgatókönyveket vázolja, és ezekhez kapcsolódó költségszámításokat végez. Ebből az derül ki, hogy ha az atomerőmű felépítése helyett a megújuló energiaforrások irányába mozdulunk el, akkor a felmerülő ráfordítások akár sokkal alacsonyabbak is lehetnek. Munkácsy Béla szerint a zöld energia mellett szóló fontos érv, hogy a megújulók szektorában elképesztő a fejlődés, és óriási perspektíva van az innovációkban – ha pedig ezt nem ismerjük fel időben, akkor az ország egyértelműen hátrányba fog kerülni. Példaként említette a legújabb forradalmi áttörést, a mindkét oldalon fényérzékeny napelemet.
Szerinte a legfőbb probléma az, hogy Magyarország az átmenetben egy kellemetlenséget lát, míg a megújulók irányába elmozduló országok egy hatalmas lehetőséget: Dániában például már most is meghatározó a megújuló energiaforrások aránya, ezt pedig néhány évtizeden belül megötszöröznék. Említést tett ezen kívül a rendszer kiépítésében rejlő vidékfejlesztési potenciálról, valamint a munkahelyteremtési lehetőségekről, mely segíthetne az elmaradott országrészek felzárkóztatásában.
Előadását az „Erre van előre!” fenntartható energiatervező csoport eredményeivel zárta, akik az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeznek kutatásokat. Ennek keretében a megújuló energiaforrásokban rejlő potenciálokat vizsgálják térinformatikai eszközökkel, mely egy teljesen új megközelítésnek számít. Eddigi eredményeik alapján a lehetőségeink nagyon kedvezőek, valamint jövőbeli számításainkból nem szabad kifelejtenünk a biomasszát és a keletkezett hő hasznosításában rejlő alternatívákat. Szerintük az energiatárolás megoldását decentralizált formában kell megvalósítani, melyben nagy szerepe lehet az ország rendelkezésére álló elhagyatott vidékeknek. A legfontosabb a rendszerben való gondolkodás és a tudományos világ felfedezéseinek gyakorlati életben való felhasználása – példaként említette Steve Holliday villamosenergia-ellátásért felelős rendszerirányítót, aki szerint a nagykapacitású atomerőművek már elavultnak tekinthetők, mivel nem biztosítják azt a fajta rugalmasságot, amely a 21. század megfelelő energiapiaci működéséhez szükséges.
Forrás: millenniumintezet.hu
