Nagy a verseny: sokba kerül a BMW-nek az elektromos autózás

Share Button

A BMW a tavalyinál gyengébb harmadik negyedéves beszámolót tett közzé kedd reggel. Az egyre erősebb verseny az elektromos autózás és az önvezető technológia fejlesztésének terültén, valamint más futó projektek nagyon sok pénzt felemésztenek. A menedzsment ugyanakkor nem aggódik, rekord értékesítéssel és növekvő árbevétellel számolnak 2017-ben, igaz, ez a befektetőket egyelőre nem vigasztalja, esik az árfolyam.

  • A BMW csoport 590 ezer járművet érétkesített globálisan a harmadik negyedév során, amely 1,2 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest. A BMW (+1,2%) és a Mini (1,1%) eladása is növekedett, míg a Rolls-Royce (-18,4%) értékesítése csökkent év/év alapon. A szerény mértékű növekedés hátterében egyrészt az állt, hogy hiába teljesített jól az ázsiai régió (9,5%), az európai (-1,2%) és az amerikai (-5,1%) piacon kevesebb autót sikerült csak eladni.
  • A német luxusautó-gyártó árbevétele 23,4 milliárd euró volt a harmadik negyedévben, amely csupán 0,3 százalékos növekedést jelentett az előző év azonos időszakához képest. Az árbevétel alakulásával kapcsolatban elmondható, hogy a meghatározó autógyártó szegmens árbevétele 21 milliárd euró volt, amely 2,4 százalékos csökkenést jelentett az előző év azonos időszakához képest. A visszaesés döntően a modellmix negatív irányú eltolódásával, illetve a negatív devizahatással volt magyarázható. A pénzügyi divízió jó teljesítménye (4,3 százalékkal nőtt az árbevétel) viszont ellensúlyozni tudta a visszaesést.
  • A BMW üzemi eredménye 2,3 milliárd euró volt, amely 3,2 százalékos csökkenést jelentett az előző év azonos időszakához képest. A visszaesést a vállalat a kihívásokkal teli nemzetközi környezeten túl a költségek (kiemelten a kutatás és fejlesztés) emelkedésével indokolta. Magyarul döntően azért csökkent a németek üzemi nyeresége, mert sokba kerül nekik az, hogy versenyben maradjanak a rivális gyártókkal szemben az elektromos autózás és az önvezető technológia fejlesztésének területén. Ráadásul több fontos futó projektjük is van, illetve új modelleket is piacra akarnak dobni. Az üzemi eredménysoron egyébként gyengébben teljesített a BMW az elemzői várakozásnál, a konszenzus 2,38 milliárd eurós üzemi eredmény volt.
  • Az autógyártó üzletág üzemi eredménye 1,75 milliárd euróra csökkent, amely 3,2 százalékos visszaesést jelentett év/év alapon. Ezzel a meghatározó divízió üzemi marzsa 8,3 százalékra csökkent, míg egy évvel korábban ez az érték még 8,5 százalékos volt. A nettó eredménysoron 1,78 milliárd eurós eredményt ért el a cégcsoport, amely 1,8 százalékos csökkenést jelentett az előző év azonos időszakához képest.
  • A menedzsment várakozásai szerint folytatódhat a szerény mértékű növekedés az értékesítés területén, így 2017-ben rekord mennyiségű autót adhatnak el globálisan. Az adózás előtti eredmény esetében is szerény mértékű növekedésre számítanak a BMW-nél. Az autógyártó üzletág üzemi marzsa 8-10 százalék között alakulhat.
  • A befektetők nem elégedettek a harmadik negyedéves eredményekkel, a BMW árfolyama 2 százalékot esett a hétfői zárásához képest.

Forrás: portfolio.hu