Nagyot nőtt a PannErgy

Share Button

Nagyot emelkedett a PannErgy árbevétele és profitja is, ami annak tudható be, hogy a mostani volt az első olyan negyedév, amelyben mindkét fő geotermikus projekt, a miskolci és a győri rendszer is az időszak teljes egészében üzemelt. A gyorsjelentést követően 1,4 százalékot emelkedett a PannErgy árfolyama.

Emelkedő bevételek


A PannErgynél az idei első negyedév volt az első olyan időszak, amikor már mindkét fő geotermikus projektje, a miskolci és a győri rendszer is az időszak teljes egészében üzemelt.

A vállalat árbevétele 54 százalékkal 1 363 millió forintra emelkedett, a növekedés annak tudható be, hogy a miskolci rendszer mellett a győri rendszer is az időszak teljes egészében üzemelt, illetve, hogy a geotermikus projektek hőértékesítésének kedvezett az átlagosnál enyhébb téli időjárás. Az 1 363 millió forint árbevételből 1 233 millió forint hőértékesítésből származik, a fennmaradó árbevétel közvetített és továbbszámlázott szolgáltatás. A csoport teljes konszolidált árbevételéből három vevő haladta meg az árbevétel értékének 10 százalékát, ezek összesen az árbevétel 87 százalékát teszik ki. A vállalat az ismert helyszíneken kívül új beruházások előkészítésébe nem kezdett, a már működő geotermikus projektek működésére fókuszált.

sdgsdfgsd

Megugrott az eredményesség

A működési eredmény 131 millió forintról 344 millió forintra emelkedett, az EBITDA pdig közel megduplázódott. Az idei első negyedévben 287 millió forint értékcsökkenés lett elszámolva, amely 61 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket, ez szinte teljes egészében az azóta aktivált geotermikus projektek közvetlen értékcsökkenésének hatása.

sdgdfg_1

A profit is emelkedik

Az adózott eredmény 158 millió forint volt, amely 40 millió forinttal magasabb, mint egy évvel korábban.

sdfsdfsd_3

Fontosabb események a negyedévben

  • A PannErgy az egyik helyi energiapiaci partnerével új együttműködési megállapodást kötött. A megállapodástól a társaság alacsonyabb változó költség szintet és szerényebb földgázár- és elektromos áramár változásból és annak volatilitásból származó közvetlen- és közvetett költség kitettséget remél, amelynek következtében a PannErgy már a idén fedezetjavulást vár 2015-höz képest.
  • A PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. értékesítési szerződést kötött a CSRG Energia Zrt-ben lévő 100%-os tulajdonrészére vonatkozóan egy szakmai befektetővel, a tranzakcióhoz kapcsolódó pénzügyi zárásra várhatóan a harmadik negyedévben kerül sor.

Forrás: portfolio.hu