Napelem, szigetelés, ablakcsere – így szerezz rá EU-pénzt

Share Button

Küszöbön van a lakosságnak és a vállalatoknak szóló energetikai pályázatok beadási kezdete. A pályázatok benyújtásához több csatolandó dokumentum mellett a leglényegesebb az energetikai tanúsítvány. Azzal, hogy már a pályázatok megnyitása előtt megcsináltatjuk az energetikai számításokat, sok időt spórolhatunk meg. A lakosság számára készített tanúsítványok ára 10 és 30 ezer forint között mozog, míg a vállalatok számára ettől jóval drágább árakat adhatnak a szolgáltatók. Cikkünkben összefoglaljuk, hogy hogyan juthatsz hozzá a pályázathoz szükséges energetikai tanúsítványhoz.

 Már januárban egy csokorba szedtük a lakosságnak és a vállalatoknak szóló energetikai pályázati lehetőségeket. A felhívások keretében napelemre, ablakcserére, hőszigetelésre és egyéb energiahatékonyság javítására szolgáló tevékenységre lehet támogatást igényelni. A pályázat során nem csak a kérelem hiánytalan kitöltésére kell odafigyelni, hanem a csatolandó dokumentumokra is.

Ezek közül az egyik kiemelt jelentőségű anyag az energetikai tanúsítvány, amely tartalmazza az energetikai számításokat is. A tanúsítványban rögzített várható energiamegtakarítás az egyik legfontosabb szempont, amely szerint a pályázat értékelése során sorba rendezik a támogatási kérelmeket.

Az energetikai tanúsítvány 2016 után

Mi az energiatanúsítvány?

Az energiatanúsítvány egy független szakértő által készített műszaki dokumentum. Az épület vagy lakás energiafogyasztásáról tájékoztat, vagyis – leegyszerűsítve – megmutatja, mennyit kell majd fűtenünk az adott lakásban. Emellett javaslatot tesz az energiamegtakarítás lehetőségeire.

Magyarország 2016. január 1-től hatályba léptette a közel nulla energia igényű épületekre vonatkozó követelményeket, ami a gyakorlatban azzal jár, hogy jelentős mértékben szigorodnak a követelményértékek. A besorolások jelölése is változott, az eddig használt nagy nyomtatott betűket most már duplázva írjuk. A skálán a legjobb besorolás az „AA++”, a legrosszabb pedig a „JJ” kategória.

Forrás: eet.hu/

Rengeteg a rossz besorolású lakás

2016-ban 140 ezer lakóingatlanra készült energetikai tanúsítvány és a Lechner Tudásközpont adatai szerint ebből több mint 80% a DD-s, vagy annál rosszabb besorolást kapott. A legrosszabb, JJ-s kategóriába a lakások közel 6%-a tartozott. Budapesten az országos átlagnál magasabb, közel 24 százalékos a korszerűnek mondható (CC-s) vagy annál is jobb lakóingatlanok aránya, ugyanakkor a korszerűnél jobb – BB-s vagy AA-s – tanúsítványú ingatlanok száma a fővárosban is elenyésző.

A Lechner Tudásközpont egyébként felületet biztosít az energiatanúsítványok feltöltésére, és a feltöltött tanúsítványok nyilvántartását is üzemelteti, de nem készít ilyen tanúsítványokat. A tudásközpont által üzemeltetett e-epites.hu honlapon településnevet és helyrajzi számot beírva, ügyfélkapus regisztrációval, bárki megnézheti, hogy egy adott ingatlanra készült-e már energiatanúsítvány és ha igen, annak milyen a besorolása. A rendszer az adott ingatlanhoz legutóbb feltöltött energiatanúsítványt mutatja.

A számlák alapján készített energetikai tanúsítás 3 évig érvényes, míg a számított módszerrel készült tanúsítás 10 évig érvényes. Tíz éven belül csak akkor veszítik el érvényességüket, ha az adott ingatlanban olyan mértékű szerkezeti, gépészeti változtatást, korszerűsítést hajtanak végre, ami befolyásolja az ingatlan energetikai besorolását. Igaz ez a pályázatok szempontjából nem lényeges, hiszen a hamarosan megnyíló felhívások esetében 6 hónapnál nem régebbi tanúsítványt kell benyújtani.

Így kezdjünk hozzá a folyamathoz

 

  • Mielőtt bármibe belefogna első lépésként döntse el, hogy mit szeretne megvalósítani a pályázat keretében, rendelkezik-e saját forrással és gyűjtse össze az eddigi évek energiafogyasztásának adatait.
  • A következő lépés, hogy konzultáljon szakértővel, aki felméri a lakás valós műszaki állapotát, alternatívát ad különböző mértékű felújításokra, és az így várható megtakarításokra a szakértő költségbecslést is csinál.
  • Lehetőleg több ajánlatot kérjen be a piacon lévő energetikai tanúsíttatást végző cégektől, így lesz viszonyítási alap az árak tekintetében és a pályázat során is szükséges lesz legalább 3 árajánlat benyújtása.
  • Majd a legjobb ajánlat kiválasztása után kössünk egy jól kidolgozott, alapos, részletes, mindenre kiterjedő szerződést.
  • A szerződés után az adott szolgáltató időpont egyeztetés után kiküldi a kollégáját, aki elvégzi az ingatlana helyszíni felmérését. A felméréshez szükséges dokumentumok: az építészeti tervdokumentáció (alaprajz, metszet, műszaki leírás) és az ingatlan helyrajzi száma.
  • A felmért adatok alapján a szolgáltató cég az előírt energetikai számításokat elvégezi és minősíti az épületet, majd meghatározza az épület besorolását és az épület energetikai paramétereinek ismeretében írásbeli javaslatot tesz az épület energetikai állapotának javítására.
  • Ezután kiállítja az energetikai tanúsítványt. Az elkészült, hitelesített tanúsítvány azonosítóját eljuttatják a megrendelőnek, illetve ezt követően a kinyomtatott, aláírt, lepecsételt példány átvehető személyesen, de postázzák vagy e-mail-en is elküldik a szolgáltatók. A tanúsítvány elkészítés ideje változó, vannak olyan szolgáltatók akik már 24 órán belül (gyorsasági felár nélkül) elkészítik a dokumentumot, de nyilván ez az idő attól is függ, hogy mennyire nagy a leterheltsége a szolgáltató cégnek.

 

A tanúsítvány elkészítésének ára

A tanúsítványok elkészítésének árát az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI.30.) kormányrendelet úgy határozza meg, hogy a tanúsítás díja megkezdett óránként legfeljebb 5500 forint. Ettől eltérő összeget is kérhetnek az egyes szolgáltatók. A kormányrendeletben meghatározott óránként díj nem tér ki arra, hogy ez a lakosságnak vagy a vállalatoknak szóló tanúsíttatás óránkénti díja, csak annyit fogalmaz meg, hogy az épületek és az épület önálló rendeltetési egységei energetikai jellemzőinek tanúsítási eljárására kell alkalmazni.

Amire még érdemes odafigyelni, hogy az árakat helyszíni felméréssel együtt vagy anélkül határozzák meg a cégek. Továbbá némely cég olyan lehetőséget is felkínál, ha igény van rá, akkor postázzák a dokumentumot költségtérítés ellenében.

Az alábbi táblázatban az általunk megnézett szolgáltatók legmagasabb piaci árait foglaltuk össze a lakások és családi házak vonatkozásában. A vállalatok ettől eltérő, drágább árakkal számolhatnak egy irodaház vagy csarnok tanúsíttatása esetén.

Eljutottunk odáig, hogy már a kezünkben van az energetikai tanúsítványunk és csak a pályázat beadása van hátra. Röviden nézzük meg, hogy mi az, amit előírnak egy energetikai pályázat során.

Néhány pályázati elvárás

 

  • A pályázatok összeállítása során figyeljünk arra, hogy épületenergetikai melléklet benyújtása kötelező, mely magában foglalja az Épületenergetikai Tanúsítványt is a fejlesztés előtti és a tervezett állapotra vonatkozóan.
  • Az épület beruházás megvalósítását megelőző (kiinduló) állapotára vonatkozó, tanúsító program használatával készített – 176/2008. (VI.30.) Korm. rendelet szerinti – hitelesített energetikai tanúsítvány a 7/2006. (V.24.) TNM rendelet szerinti számítással készüljön, mely a CO2 kibocsátási értékeket tartalmazza. (Két rendeletre kell figyelni: az egyiket a tanúsítvány készítésénél, míg a másikat a számítások elvégzésénél kell figyelembe venni.)
  • Azon lakosságnak szóló pályázatok (vidéki régió 105,2 milliárd; közép-magyarországi régió 9,41 milliárd) esetében, ahol csak hitelt lehet igényelni, ott kikötés, hogy az energiamegtakarítás igazolásához az alátámasztó számításokkal és dokumentumokkal együtt a hitelkérelemhez csatolni kell az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet alapján kiállított, a projekt megvalósítását megelőző állapotára vonatkozó, azonosító kóddal ellátott, 180 napnál nem régebbi hiteles energetikai tanúsítvány aláírt példányát az energiamegtakarításra irányuló javaslattal együtt. (Arra kell figyelni, hogy 6 hónapnál nem régebbi, hiteles, aláírt tanúsítványt kell csatolni a kérelemhez.)
  • Azt is érdemes megjegyezni, hogy a támogatási kérelemnek részét kell, hogy képezze a 176/2008. (VI.30.) Kormányrendelet 9 § (1) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő, energetikai szakértői jogosultsággal is rendelkező és az energetikai tanúsítói – Magyar Mérnöki Kamara és/vagy Magyar Építész Kamara – névjegyzékben szereplő szakértő személy által, az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet szerinti, épületek/ azonos fűtési rendszerrel rendelkező épületek meglévő állapotára készített, hitelesített energetikai minőségtanúsítványok és a projektszintű minta szerinti szakértői nyilatkozat.(Az energetikai tanúsítványt csak a szakértői névjegyzékben szereplő szakember készítheti el és hitelesítheti.)

 

Legfontosabb tudnivalók

  • A pályázathoz hitelesített, 6 hónapnál nem régebbi aláírt tanúsítványt kell benyújtani.
  • A tanúsítványnak tartalmaznia kell a fejlesztés előtti és a tervezett állapotra vonatkozó számításokat.
  • A tanúsíttatást csak energetikai szakértői jogosultsággal is rendelkező és az energetikai tanúsítói névjegyzékben szereplő szakértő személy végezheti.

 

Összefoglaló

A fentiekben összefoglalt tudnivalókat érdemes szem előtt tartani, ha azon gondolkozunk, hogy lakásunkat, családi házunkat vagy esetlegesen irodánkat vagy csarnoképületet szeretnénk felújítani. A lakosságnak szóló pályázatok társadalmi egyeztetése már lezárult, de a végső pályázati szöveg még nem jelent meg, így még nem adható be pályázati anyag. A vállalatoknak szóló pályázatok pedig hamarosan elérhetőek lesznek. Így az időkihasználás szempontjából megéri már most megcsináltatni az energetikai tanúsítványt, hogy ha a pályázatok beadhatók lesznek, akkor koncentrálni tudjanak a többi csatolandó dokumentum beszerzésére és a kérelmek hiánytalan kitöltésére.

Címlapkép forrása: MTI/Honéczy Barnabás

Forrás: portfolio.hu