Napelemes hajóval „repülhetünk” a Balatonon?

Share Button
Rangos holland és monacói versenyen indul majd a BME-hallgatók csapata, ahol nyolc napig kell egyetlen töltés nélkül teljesíteniük a kiszabott feladatokat hétméteres kis hajójukkal. A hajótest szárnyak segítségével emelkedik a vízfelszín fölé, és a megszokott hobbihajók sebességének 2-4-szeresével halad majd.

A kizárólag egyetemistákból álló csapat marketingért felel?s tagja, Kun Levente Alex a BME-n, az Antall József Tudásközpont Kreatív Magyar Elme elnevezés? rendezvényén mutatta be a fejlesztést szerdán.

Csak úgy repül a víz felett

A huszonöt f?s BME-s csapat járm?ve egyébként egy 2,2 méter széles, 7 méter hosszú, és a tervek szerint mindössze 100-120 kilogramm súlyú, 40 kilométer/óra végsebesség? hajó lesz. Mint Kun elmesélte, a hajó kialakítása úgymond hidrofoil, azaz szárnyashajó;

a formatervezett szárnyak már 14 kilométer/órás sebességnél kiemelik a hajótestet a vízb?l, így az gyakorlatilag 30-40 centivel a felszín fölött „repül”.

A hajó kormányozhatóságáról speciális stabilizátor gondoskodik, az energiát tizenkét négyzetméternyi napelem biztosítja, amely az akkumulátorokat tölti, és ezen keresztül kapja a hajócsavar az energiát.

Kun elhozta a hajó makettjét és egy hajócsavart is, amelyet 3 dimenziós szkennerrel digitalizáltak, és folyamatosan próbálják a saját igényeikre formálni. Erre azért van szükség, mert ezeknek az alkatrészeknek a formai kialakítása szinte ipari titoknak min?sül, így a BME-seknek maguknak kell tesztelésekkel kikísérletezni, hogy milyen hajócsavarforma lesz ideális a saját járm?vükhöz.

Forrás: mno.hu

B?vebben