Napelemes közvilágítás a Melinda parkban

Share Button

4, 5 millió forintból napelemes közvilágítást építettek ki Kecskemét-Alsószéktón, a Melinda utcai parkban.

236484_napelemA 11 napelemet három magas oszlopra szerelték fel. A tartószerkezet tetejér?l egy 150 wattos indukciós reflektor világítja meg a teret, míg a parkban lév? 650 méteres futópálya mentén 11 darab, 20-20 wattos LED-es lámpát helyeztek ki. Sipos László, a városrész önkormányzati képvisel?je elmondta: a részönkormányzat 1 millió forintja mellé 1 millió érkezett a város infrastrukturális keretéb?l, 2,5 millió forint pedig a költségvetés közterületek fejlesztésére szánt keretéb?l. Van még néhány sötét folt, vagyis olyan rész, amely a fák takarása miatt éjszaka nincs tökéletesen megvilágítva, ezért tervezik, hogy jöv?re ugyancsak részönkormányzati forrásból b?vítik-fejlesztik a rendszert.

A napelemek által termelt áramot az önkormányzat nyáron eladja a szolgáltatónak, míg ?sszel és télen, amikor kevesebb a napsütés, a lámpák a rendszerbe épített villanyórán keresztül áramot vesznek fel a hálózatból. A termelt és fogyasztott áram különbözetét id?szakonként elszámolják a szolgáltatóval. Ugyan nem egy év a beruházás megtérülési ideje, de Sipos László hangsúlyozta: nem is lehetne jobb helyszínt találni a környezetbarát közvilágítás kiépítésére, mint a kocogók, futók által használt parkot. 
A hétvégén fel is avatták az új világítást. Szombaton 10 órától vasárnap 10-ig non-stop huszonnégy órás futást szervezett az Alsószéktóért Egyesület. A résztvev?k egymás között osztották be, ki mikor fusson, hogy lehet?leg mindig legyen valaki a pályán.

forrás: baon