Napelemet ingyenpénzből? Eljött a nagy lehetőség!

Share Button

Szerdán újranyílik egy olyan vállalkozói energiahatékonysági uniós pályázat 81 milliárd forintos szabad kerettel, amelyet a nyáron a túl szigorú szabályrendszer és a gyenge érdeklődés miatt felfüggesztettek, hogy átdolgozzák. Ez egy kombinált hiteltermék, azaz az ingyen pénznek mondott vissza nem térítendő támogatás mellett hitelt is fel kell venni legfeljebb 2%-os fix kamattal, de például napelem telepítésével ennek költsége bizonyára könnyen kitermelhető. Ennek a közép-magyarországi régióra érvényes „párja” is rövidesen újranyílhat a cégek számára többmilliárdos szabad kerettel. Sőt, egy újabb, 52,5 milliárd forintos keretösszegű, kizárólag ingyenpénzt kínáló, vállalkozói energiahatékonysági pályázat társadalmi egyeztetése is elindult. Utóbbi várhatóan azt követően nyílik majd meg január közepétől, hogy a 81 milliárdos szabad keretösszegű pályázatot bezárják.

Átdolgozták a hatalmas pályázatot

Egy minapi hivatalos pályázati közlemény szerint átdolgozták a július 20-án felfüggesztett „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel” című (GINOP 4.1.1-8.4.4-16 kódszámú) felhívást és jövő szerdától, azaz november 8-tól jövő január 8-ig újra be lehet majd adni a támogatási kérelmeket.

A pályázat feltételrendszere szakmai meglátások szerint túl szigorúra sikeredett, így a nyári felfüggesztésig mindössze 271 projektjavaslat érkezett be az EPTK-rendszerbe 10,6 milliárd forintos támogatási igénnyel, miközben a pályázat keretösszege 91,53 milliárd forint (amiből a vissza nem térítendő támogatás keretösszege: 59,45 Mrd Ft, a kölcsöné 32,08 Mrd Ft). Ez tehát azt jelenti, hogy ha minden támogatási igényt teljes keretösszeggel elfogadnának, még akkor is 81 milliárd forintnyi lekötetlen, azaz szabad keret maradt ebben a pályázatban.

A mostani átdolgozás során végrehajtott módosításokról egy táblázatot is közzétett a pályázat kiírója ezen a linken és a változások főbb irányai közül néhányat külön is kiemelünk:

  • Egy korábbi sajtóhírnek megfelelően valóban 3-3 millió forintról 1,5-1,5 millió forintra csökkentették az egy projekt keretében legalább igényelhető hitelt, illetve vissza nem térítendő támogatás összegét, és a megítélt összegek 50-50%-ára támogatási előleg is kérhető.
  • Mivel kisebb támogatási összegek is kérhetők, ezért a pályázat kiírói most már azzal számolnak, hogy több projekt is támogatást kaphat (eddig 1700-2800 db pályázattal számoltak, mostantól viszont 1700-3200 darabbal).
  • Ahogy más kombinált termékeknél, ennél is bevezették azt a módosítást, hogy a vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön költségtételenkénti egyidejű igénybevétele kötelező.
  • A benyújtott támogatási kérelmek esetében az energiahatékonyság fokozására irányuló aránynak eddig az 50%-ot kellett elérnie, a módosítás után már elég csak 30%-os arányt alátámasztani a projekt összes elszámolható költségén belül.
  • Számos egyéb technikai jellegű módosítás mellett az is benne van az új szabályokban, hogy „az energiahatékonyság javítására irányuló tevékenységek éves szintű 1 GJ primer energia megtakarításra vetített nettó elszámolható költség nem haladja meg a 110.000 Ft/GJ értéket” (eddig 100.000 Ft/GJ volt a felső korlát).
  • Lényeges változás továbbá, hogy eddig a műszaki elvárások között a fejlesztéssel érintett ingatlannál az volt a korlát, hogy 2006. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel rendelkezzen. Ezt jelentősen lazították, azaz már sokkal fiatalabb ingatlanokon is engedik a fejlesztést (2013. december 31. napjáig kiadott építési engedéllyel kell rendelkeznie az ingatlannak).

Ahogy más kombinált termékeknél, úgy ennél is különösen figyelni kell rá, hogy nem nyújtható kölcsön, és ebből adódóan pénzügyi eszközzel kombinált vissza nem térítendő támogatás sem a támogatói döntés napján fizikailag már lezárt (befejezett), vagy teljes mértékében (fizikailag és pénzügyileg is) végrehajtott (befejezett) beruházás finanszírozására. Ez azt jelenti, hogy hiába utófinanszírozású a kombinált termék, nem szabad a fejlesztés utolsó fázisát is megcsinálni a pályázat beadását követően (pl. minden energiahatékonysági fejlesztést teljesen végrehajtani), mert akkor nem lehet megkötni vele a támogatási szerződést.

Van ennek egy párja is a központi régióra

A fenti GINOP-pályázatra a támogatási igényeket csak a konvergencia régióban tervezett fejlesztésekre lehetett kérni az EPTK rendszeren keresztül, de van ennek a pályázatnak egy „párja”, amely viszont a központi régióban tervezett fejlesztések támogatására szolgál. Ez a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16 kódszámú, a „Vállalkozások megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztéseinek támogatása a közép-magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel” című felhívás.

Ezt szintén felfüggesztették a nyáron átdolgozás céljából, és a mostani állapot szerint a támogatás két „lábára” összesen 77 darab projekt keretében 9,36 milliárd forintnyi támogatást kértek, miközben a pályázat kerete 11,76 milliárd forint. Ennek fele tartalmaz hitelt és a másik fele vissza nem térítendő támogatást jelent. Mivel a VEKOP-5.1.1-5.1.2-16-1 kiegészítő kódszámú pályázati konstrukcióra 5,88 milliárd forintnyi támogatást kértek 2 projekt keretében, ez gyanúsan egybeesik a teljes pályázati keret felével, így könnyen lehet, hogy ez a hitel „lábat” takarja. Ha ez így van, akkor a szabad pályázati keret 2,5 milliárd forintnál akár lényegesen is több lehet.

Fontos, hogy erről a pályázatról még nem jelent meg hivatalos közlemény, hogy már befejeződött az átdolgozása. Így azt sem lehet tudni, hogy mikortól és mekkora keretre lehet majd újra benyújtani a támogatási igényeket, de nagyon valószínű, hogy ennek kommunikációja is rövidesen megtörténik.

Készülhetünk egy újabb nagy pályázatra

A fentiektől függetlenül felbukkant a napokban a hivatalos pályázati oldalon egy további közlemény is, amely szerint elindult a „Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása” című (GINOP-4.1.2-17 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése. A felhívás tervezete ezen a linken érhető el és az ehhez kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat november 10-ig várjuk a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban.

Fontos, hogy ez a pályázat csak vissza nem térítendő támogatást tartalmaz és a tervezet szerint csak jövő január 15-én nyílik meg, azaz azt követően, hogy a fenti kombinált hitel termék (GINOP-4.1.1-16) már bezárul.

A megújuló energiás vissza nem térítendő támogatásos pályázat néhány fontosabb paramétere a tervezet szerint:

  • A pályázat célja, hogy a kis- és középvállalkozásoknál a primer energiafelhasználás csökkentés, valamint megújuló energiaforrás-felhasználás növelése segítségével csökkenjen az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása.
  • Az energiahatékonyság javítását egyrészt a vállalkozások épületei hőtechnikai adottságainak javítása (szigetelés, nyílászáró-csere); másrészt a nem termelési célú fűtési, hűtési és használati meleg víz rendszereinek korszerűsítése megújuló energiaforrás hasznosításával, harmadrészt a világítási rendszerek korszerűsítése, továbbá megújuló alapú villamosenergia-termelés révén kívánja elérni a felhívás kiírója.
  • A felhívás meghirdetésekor a támogatási programra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 52,5 milliárd Ft, azaz kifejezetten nagy keretösszegű pályázatról van szó. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 800-1750 db.
  • A felhívás feltételeinek megfelelő projekteket 1,5 millió Ft és 100 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatásban részesíti kiíró a rendelkezésre álló forrás erejéig.
  • A komplex projektjavaslatra vonatkozó előírás azt jelenti, hogy a) A benyújtott támogatási kérelmek esetében az energiahatékonyság fokozására irányuló projektrész aránya alátámasztottan el kell, hogy érje legalább a 30%-ot a projekt összes elszámolható költségén belül. b) A megújuló energia felhasználásra irányuló projektrész aránya alátámasztottan el kell, hogy érje legalább a 10%-ot a projekt összes elszámolható költségén belül. c) A fentieken felül az is fontos, hogy a kombinációnak projektenként szükséges megfelelni.

Forrás: portfolio.hu