Napelempark(ok) Komlón

Share Button

Az Európai Unió álláspontja, hogy a tagországok energiafelhasználásának egy része származzon megújuló energiából. Mivel Magyarországon nem volt meg ez az előírt arány, a kormány mind állami, mind pedig magáncégeken keresztül kívánja teljesíteni a követelményt.

A magyar állam kedvezményekkel, pályázatokkal kívánja vonzóvá tenni a vállalkozásoknak, hogy megújuló energiából állítson elő villamosenergiát, amit aztán tovább tud értékesíteni a szolgáltatók felé.

Ennek a törvénynek közvetve nyertese Komló. Összesen 70 hektárnyi terület állt üresen, gazosan. Ezek a területek önmagukban értéktelenek, hiszen a bánya után visszamaradt Kossuth aknai és a budafai meddőhányókról van szó. Komló Város Önkormányzata kiemelkedő sikerként könyveli el a projektet.

A perifériára eső területek hirtelen nagyon vonzóvá váltak a befektetőknek. Az elmúlt időszakban 66 hektárt adtunk bérbe, 4 hektárt pedig eladtunk. Az említett földterületen csakis napelemparkot létesíthetnek a vállalkozók.

Az eladás már megtörtént, a bérbeadás 25-30 évre szól. A bérleti díj és az adó, ami be fog folyni Komló város további fejlődését fogja eredményezni, hiszen hitelfelvétel nélkül, évvégi nullás költségvetéssel rohamtempóban szépül a város, amit politika hovatartozástól függetlenül mindenki elismer és példaértékű a megye több települése előtt.

Az önkormányzat álláspontja ugyan az, mint a kormányé. Meg kell erősíteni a kis és középvállalkozásokat a régióban, hiszen ők adják egy település igazi erejét. A cél, hogy ne egy nagy munkáltatótól függjön városunk (értsd bánya), hanem több erős középvállalkozás biztosítsa a munkahelyeket. Utóbbival állhat több lábon, stabilan településünk és ahogy Polics József mindig hangsúlyozza: Az önkormányzat mindig partner volt és lesz is ha a helyi kezdeményezéseket kell pozícióba helyezni.

Forrás: komloiujsag.hu