Napenergiával erősít a Főtáv

Share Button
A közeljövőben több olyan beruházás indul, amelynek köszönhetően javulhat és környezetbarátabb lehet Budapest energiaellátása – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Mitnyan György, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója.

A Főtáv Zrt. több beruházást is tervez. A főváros környezetbarát energiaellátása érdekében az egyik fő cél egy új hulladékégető építése Budapesten – közölte az InfoRádió Aréna című műsorában a társaság vezérigazgatója.

„A megújuló energiák sorában a legnagyobb esélye Budapestnek a hulladékégetésből nyert olcsó energiában van.

Ez két és félszer olcsóbb, mint ha gáz vagy egyéb alapanyagú erőművek energiáját vásároljuk. Fontos, hogy Budapesten a Hulladékhasznosító 1 mellett egy második hulladékégetőmű is létesüljön. Ha pedig a Hulladékhasznosító 2 is üzembe áll, akkor 25 százalék fölé tudjuk emelni a megújuló energiatermelésünket” – indokolta a vezérigazgató.

Mitnyan György arról is beszélt, hogy milyen további terveik vannak arra, hogy javuljon a megújulóenergia-termelés.

„A Főtáv Zrt. stratégiájában egy 20 és egy 40 megawattos biomassza-erőmű telepítése már szerepel.

Ennek az előkészítése, tervezése, a helykeresés, a számítások folynak. Jelenleg a 10 százalékhoz közelítő hőtermelésünk – ami alapvetően gázüzemből történik – 5-7 százalékkal javulhat. Zöldebb Főtávról fogunk beszélni” – fogalmazott Mitnyan György.

A vezérigazgató a társaság napenergiával kapcsolatos elképzeléseiről azt mondta, szeretnék a céget minél környezetbarátabbá tenni.

„Természetesen a napenergiába is belevágunk 2017-18-ban.

A telephelyeinken, fűtőműveinkben már a napelemtáblák megjelentek, és már váltottunk ki – alapvetően a napi működéshez szükséges – energiát. Az egy új irány lesz, amikor a megtermelt napenergiából már fűtési vagy hűtési energiát hozunk létre. Mi forró vízzel működő rendszereket működtetünk, és eddig jelentősen, több mint 90 százalékban gázzal működtettük a fővárosi távhő-előállítást. Azt gondoljuk, hogy az általunk termelt napenergiából nyert villamosenergiával való vízmelegítés – tehát a távhőszolgáltatásához szükséges energia előállítása – jelentős mértékben továbbviheti a Főtávot a takarékos, környezetbarát, energiatudatos vállalat irányába” – mondta a Főtáv Zrt. vezérigazgatója.

A napenergia előállítása költséges, de a Főtáv ezen a területen is szeretne minél előbb eredményeket felmutatni – tette hozzá Mitnyan György.

Készül a Főtáv 2022-re

A Főtáv Zrt-nek 2022-ig nagyjából 10 milliárd forintot kell éves szinten kigazdálkodnia, hogy pótolni tudja az akkor kieső állami támogatást – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a cég vezérigazgatója, Mitnyan György. A lakossági távhőszolgáltatás komoly korlátok között van a kormány rezsicsökkentésével és az energiahivatal hőárszabályozásával.

„A lakossági fogyasztóink rezsicsökkentett, hatósági áron kapják a távhőszolgáltatást. Az erőművi hőárakat pedig az Energiahivatal határozza meg. A Főtáv Zrt.-nek ebben túl sok gondolkodni valója nincs. Ebben a metszetben

a karbantartás vagy a beruházás összegei a lakossági szolgáltatásaink árát biztosan nem tudják, nem is akarják és nem is fogják befolyásolni”

– jelentette ki a vezérigazgató.

Mitnyan György hozzátette: a karbantartási munkákra szükséges összegeket ennek megfelelően a versenyszférában, a piaci fogyasztóknál kell a társaságnak kigazdálkodnia.

„Ott az árképzésünkben jóval nagyobb szabadságfokunk van. Ezen a szegmensen az üzleti eredményeink természetesen nem rezsicsökkentettek, a nem lakossági szegmensben azonban profit keletkezik” – közölte Mitnyan György.

A Főtáv Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett: az Energiahivatal, illetve a távhőkassza 2020-22-ig pótolja a vállalat rezsicsökkentéssel kiesett bevételeit.

„Nekünk is, mint távhőszolgáltatónak, törekednünk kell arra, hogy 2020-22-ig a távhőkasszának ezt a fajta támogatását ellensúlyozzuk. A Főtáv Zrt.-nek feladata, hogy 2022-re immáron állami támogatás nélkül is önálló, mozgásképes, beruházni és karbantartani képes szolgáltatóvállalatként működjön” – fogalmazott Mitnyan György.

A cég nagyságrendileg tízmilliárd forintos állami támogatást kap, amit 2020-22-ig a 65 milliárd forintos éves mérlegfőösszegéből kell kigazdálkodnia.

„Nem kis vállalkozás ebből a 10 milliárdot ellensúlyozni” – hangsúlyozta a Főtáv Zrt. vezérigazgatója.

2016-ban egy Kaposvár városának megfelelő fogyasztóbővülése volt a vállalatnak, ám a vezérigazgató szerint ha ez a 30 megawattnyi bővülés megmaradna 2022-ig minden évben,

akkor is csak a 10 milliárd forint felét-kétharmadát tudnák ebből fedezni.

A maradék harmadát-felét szerinte hatékonyságjavítással és feladatbővítéssel érhetik el.

Forrás: inforadio.hu