Naperőmű épült Sellyén

Share Button

A Tamási Naper?m? Kft. beruházásaként 2, 5 hektáros területen 460 millió forintból épült, 0,5 megawatt teljesítmény?, napkövet? rendszer? er?m? az 50 úgynevezett forgatónak és rajtuk az egyenként 70 négyzetméternyi napelemnek köszönhet?en 250 háztartás éves szükségletéhez elegend? villamos energia termelésére képes.
Németh Attila, a 2011-ben alakult, magyar magánszemélyek tulajdonában lév? társaság ügyvezet?je közölte: eredetileg a Tolna megyei Tamásiban építkeztek volna, de mivel a kiszemelt területet nem sikerült megvásárolniuk, az Ormánság központjára, Sellyére esett a választásuk. A döntésben szerepet játszott a napsütéses órák magas száma, és az is, hogy itt 60 százalékos európai uniós és hazai pályázati támogatást kaptak tervük megvalósításához – mondta.
Az ügyvezet? kitért arra, hogy a cég 13-15 éves megtérülési id?vel és évi 25-26 millió forint árbevétellel, valamint 2,5-5 millió forint éves nyereséggel számol. „A megtérülési id? a zöldenergia átvételi árának emelkedésével rövidülhet. Ez az ár jelenleg 32 forint kilowattóránként, amely lényegesen kevesebb, mint a környez? vagy a nyugat-európai országokban – jegyezte meg.
Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felel?s államtitkára azt hangsúlyozta, hogy minél több, megújuló energiákra alapozó fejlesztésre van szükség, mert ezek egyszerre teremtenek munkahelyeket, szolgálják a környezetvédelmi érdekeket, és növelik az energiaellátás biztonságát.
Hozzátette: biztos abban, hogy a jöv?ben egyre több helyen kezd?dik a sellyeihez hasonló beruházás, mert az ösztönz?rendszerek arra irányulnak, hogy a megtérülési id? ne másfél évtized, hanem annak a fele, harmada legyen.
Tiffán Zsolt fideszes országgy?lési képvisel?, az ?s-Dráva program összehangolásáért felel?s kormánybiztos arról szólt, hogy az ország egyik legszegényebb térsége, a dél-baranyai Ormánság felzárkóztatásában fontos szerepe lehet a megújuló energiákban rejl? lehet?ségek kihasználásának.
Példaként említette, hogy a naper?m?vek mellett biogázüzemet lehetne m?ködtetni mez?gazdasági melléktermékekb?l, valamint a Sellye alatt található 60-62 Celsius fokos víz is alkalmas lehet energetikai célokra.

Sellye, 2013. október 31., csütörtök (MTI) – Átadták Magyarország jelenlegi legnagyobb naper?m?vét Sellyén csütörtökön.

Vélemény, hozzászólás?