NAPNÁL VILÁGOSABB – Megjegyzések a SZOLÁR7 aktuális cikkeihez

Share Button

A napelem rendszerek hazai terjedésének útjában álló állami támogatás-elmaradás magyarázata gyakorta tudódik le annyival, hogy mindez túl drága. A Németországgal – de mára lényegében már bármelyik nyugat-európai országgal – való összevetést is ezzel hárítják: könnyen beszélnek a németek (franciák, angolok, hollandok, skótok stb.), mert nekik erre is van pénzük. Mármint az államnak is, meg a polgároknak is. Nos, Nigéria most épp azt mutatja, hogy nem pusztán ezen múlik.

Nigéria nemigen tekinthető hozzánk képest sem túl gazdag országnak. Afrika legnépesebb, 175 millió lakosú államában általános probléma az energiaszegénység. 2015-ben a Solar Nigeria program pilotjaként, 16 vállalat bevonásával és mintegy 600 millió forintos támogatási keretből 49 ezer háztartás fogyasztását kiváltani képes napelem-telepítési kampány indult. Sőt, alig három hónap alatt ezzel célba értek úgy, hogy a fogyasztási pontok mintegy harmada (14 ezer helyszín) az ország északi régiójában, olyan térségben található, ahol gyakorlatilag nincs működőképesnek tekinthető hálózat.

nigeria2

MENNYIRE HIÁNYZIK ITT IS A SZAKTUDÁS !!!

untitled-1

Mérési gykorlat  MNNSZ képzéseken              Madagszkári tanulók felkészítése                       A Szily  Kálmán Szakközépiskola
Magyarországon                                         tanulóinak felkészítése külföldi
tanulmányútra

PÉNZ MEG ETTŐL AZÉRT MAGYARORSZÁGON ETTŐL BŐVEN TÖBB VAN ( LENNE), ÉS ITT AZÉRT AZ MNNSZ JÓVOLTÁBÓL MÁR LÉNYEGES VOLUMENŰ ÉS KERESZTMETSZETŰ SZAKÉRTELEM IS MEGSZÜLETETT.

kj

Végzett MNNSZ tanfolyami hallgatókkal telepített háztartásiméretű kiserőmű

No comment !!!!