Nem csillapodik a japán erőművita

Share Button

A jelek szerint az eddig konkrétnak tekintett biztonsági el?írásokat is kész rugalmasan kezelni a tokiói kormány. 

Korábban ugyanis a nukleáris er?m?vek m?ködésének fels? id?határát 40 évben vonták meg, s a közvélemény a 2011-es fukusimai katasztrófa óta inkább az el?írások szigorítását, semmint enyhítését követelné. Most azonban – számolt be róla a Mainicsi cím? napilap – az 1976 decemberében átadott, így meglehet?sen korosnak számító Mihama atomer?m? „átment” egy friss biztonsági teszten, nem kizárt tehát, hogy m?ködését meghosszabbíthatják. A Fukui tartományban lev? nukleáris létesítmény novemberig még két ellen?rzésen kell, hogy átessen, ám ha ezek sikeresek lesznek, akkor akár 2036-ig is üzemben maradhatnak. A 40 éves szabály ugyanis – magyarázzák a kormányzat illetékesei – nem k?be vésett dátum, hanem csupán „elvi határid?”.

A fukusimai atomer?m? hat reaktora közül három a 2011 márciusában bekövetkezett, pusztító földrengés, majd a nyomában lecsapó cunami következtében leolvadt, több százezer embert kellett az atomer?m? környékér?l kitelepíteni, s az eltelt fél évtized alatt sem sikerült megoldani alapvet? biztonsági és környezetvédelmi problémák sorát. Továbbra is fenyeget például a radioaktív víz szivárgása a megsérült reaktorokból, s tisztázatlan, milyen m?szaki megoldással lennének képesek a leolvadt reaktormagok jelentette fenyegetés elhárítására. Fukusima után fellángolt a vita a Felkel? Nap országában az atomenergia felhasználásának hosszú távú kilátásairól, ám az utóbbi id?ben Sinzo Abe kormányf? világossá tette, hogy kabinetje a nukleáris er?m?vek újbóli, fokozatos üzembe állításának híve.

Forrás: nepszava.hu