Nem tiszta a Tesla – hogyan is állunk ezzel a környezetszennyezéssel?

Share Button

Időről időre felbukkan az állítás, hogy az elektromos autók gyártása környezetszennyezőbb, mint a hagyományos társaiké, így a végső károsanyag-kibocsátási egyenlegük rosszabb, mint egy benzines autóé. Most egy nagy bankház tanulmánya is ezt látszott igazolni, ám egy szakértői csoport szerint nem éppen alapos a megjelent cikk.

A Morgan Stanley bankház nemrégiben közzétett elemzése azt állítja, hogy a napjaink egyik sztárbefektetésének számító Tesla és elektromos autóinak működése valójában jóval több környezeti kárt okoz, mint azt elsőre gondolnánk, mivel a gyártás során több káros anyag keletkezik, mint amennyit az autók megtakarítanak – írja cikkében az NRGreport energetikai témákkal foglalkozó oldal.

A Morgan Stanley augusztus közepén 39 olyan részvényt nevezett meg, amelyeknél a nyereség több mint felét a klímaváltozásra adott hatékony megoldásokból szerzik, így a tudatos befektetők kedvelt célpontjai, mindamellett, hogy komoly hasznot is hajtanak. Az elemzők ezt követően különböző mérőszámok segítségével elemezték az egyes cégeket, például a gyártás, vagy szolgáltatás végzése során kibocsátott szén-dioxid mennyisége, vagy egyéb olyan másodlagos, harmadlagos adatok alapján, ami a gyártás, szolgáltatás közben környezetvédelmi szempontokból felmerül – írja az energetikai portál.

Épp ez az a pont, ahol a Tesla teljesítménye elégtelennek bizonyult, hasonlóan egyébként a lítiumakkumulátorok gyártásával foglalkozó kínai Guoxuan High-Tech vállalathoz. A Morgan Stanley szerint ugyanis igaz ugyan, hogy e két cég által gyártott termékek csökkentik a járművek közvetlen szén-dioxid-kibocsátását, az előállításukhoz ugyanakkor villamos energia szükséges és mivel mindkét országban – az Egyesült Államokban és Kínában is – még mindig nagy arányú a fosszilis energiahordozók elégetésével termelt elektromos áram részesedése – 72, illetve 75 százalék –, ezért a villamosenergia-termelés során a légkörbe kerülő károsanyag mennyisége is jelentős. Más szóval, ezen termékek gyártásakor jóval nagyobb a környezetszennyezés, mint amennyit a végtermékek használatával meg lehet spórolni.

© Elon Musk

A Morgan Stanley állításaival kapcsolatban az amerikai Union of Concerned Scientist (UCSUSA) nevű, tudósokból álló szervezet egy augusztus 21-i blogbejegyzésben viszont azt állítja, hogy a Morgan Stanley elemzői tévednek, mivel rossz következtetéseket vonnak le. Ők egyfelől egy 2015-ben készített egy átfogó elemzésre hivatkoznak, amelyben az elektromos és a benzinüzemű autó károsanyag-kibocsátását hasonlították össze, ezeket az adatokat nemrégiben összevetettek a legfrissebb elektromosáram-előállítási adatokkal is – írja az NRGreport, a blogbejegyzés alapján.

Eszerint az elektromos autók használatakor keletkező károsanyag-kibocsátás mértéke részben attól függ, hogy pontosan hol töltötték fel az autó akkumulátorait, ugyanis az elektromos áram termelési módjai eltérőek az Egyesült Államok egyes államaiban. Az elektromos kocsik értékesítési helyei alapján egy átlagos elektromos autó kibocsátása egyenlő egy 3,87 literes fogyasztású benzinüzemű kocsi kibocsátásával.

Az elektromos autók akkumulátorainak gyártása során keletkező kibocsátást vizsgálva pedig az UCSUSA arra jutott, hogy az elektromos autók teljes élettartamuk alatt jóval több kibocsátást takarítanak meg, mint amennyi a gyártás miatt kerül a levegőbe. Egy Tesla Model S típusú autó a teljes élettartama során 53 százalékkal kevesebb károsanyagot bocsát ki, mint egy átlagos benzinüzemű autó, természetesen itt is figyelembe véve a gyártás során keletkezett szennyezést.

A szervezet blogbejegyzésében azt is megjegyzi, hogy a Morgan Stanley által közölt kevés ellenőrizhető adat egyike is rossz. Az UCSUSA szerint ugyanis az Egyesült Államokban a villamosenergia-termelésben nem a bankház által közölt 72, hanem 65 százalék származik fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből, a szén aránya pedig a 2006-is 50 százalékról mára 31 százalékra csökkent.

Forrás: hvg.hu