Növekszik az Alteo

Share Button

Nagyobb árbevétel mellett kisebb adózott nyereséggel zárta az Alteo 2016 első félévét, mint a tavalyit; a villamosenergia-szolgáltató csoport tavaly májusban vásárolta meg a Sinergy Kft.-t, így a forgalom most közel 68 százalékkal, 6,8 milliárd forintra bővült. A Budapesti Értéktőzsdén szereplő cég megháromszorozta a befektet?k által leginkább figyelt, EBITDA szerinti eredményét, ami így meghaladta az 1,6 milliárdot.

A hő- és villamosenergia-termelő üzletág jól teljesített, de a villamos energia kötelező átvételi rendszerben (KÁT) értékesítő erőművek teljesítménye – a kedvezőtlenebb időjárási viszonyok miatt – csökkent. Az Alteo szélerőművei 13 százalékkal kevesebb energiát termeltek, a depóniagázt hasznosító erőművek gázhozama folyamatosan apadt – főleg az egyik lerakón végzett rekultivációs tevékenység miatt –, a vízi erőművek teljesítménye viszont jelentősen nőtt. A vevői kör bővülésének köszönhetően a cég villamos energiából 14 százalékkal többet értékesített, mint egy évvel korábban, ám az áresés miatt az ebből származó bevétel csak 1 százalékkal gyarapodott.

A társaság szerint javította növekedési kilátásaikat, hogy január 1-jétől kizárólag versenyeztetéses ajánlattételi eljárásban lehet kiosztani megújulóenergia-termeléssel kapcsolatos támogatási jogosultságot. Fontolgatja a cég új ipari ügyfelek megszerzését, valamint főként magyarországi, elsősorban KÁT-os erőművek felvásárlását. Külföldi terjeszkedést sem zár ki, elsősorban a szél- és naperőművek területén, valamint az energiakereskedelemben, illetve a virtuális erőművi szolgáltatások területén. Ha pedig az árak kedvezően változnak, akkor kogenerációs kiserőműveket is vehet.

Forrás: vg.hu