Növeli a bálázott tüzelőanyag felvásárlását a pécsi erőmű

Share Button

Mintegy tíz százalékkal, évi 200 ezer tonnára növeli a bálázott tüzel?anyag felvásárlását a pécsi er?m? júliustól – mondta a Pannon H?er?m? Zrt. vezérigazgató-helyettese pénteken Pécsett.

Rudolf Péter ezt egy sajtóbeszélgetésen azzal indokolta, hogy kedvez?bbé vált az er?m? 2013-ban átadott, második biomassza-tüzelés? blokkjának kapacitáskihasználása.

A vezérigazgató-helyettes utalt arra, hogy a 24 milliárd forintból épített, 70 megawatt h?- és 35 megawatt villamosenergia-termel? kapacitású, kalászosok szalmájával, kukorica- és repceszárral, energianáddal üzemel? berendezés révén az er?m? tavaly 3,5 milliárd forintot fizetett ki a mez?gazdasági melléktermékeket beszállító partnereinek, komoly bevételekhez juttatva a térség agrárvállalkozóit.

Rudolf Péter hangsúlyozta, hogy nem jelent ökológiai problémát e tüzel?anyag nem agrárcélú felhasználása, tekintettel arra, hogy az er?m? 100 kilométeres körzetében évi 7 millió tonna mez?gazdasági melléktermék keletkezik, és ennek mindössze 2-3 százalékát vásárolják fel. Az égetés után maradó, káliumban és foszforban gazdag hamu pedig, amely a tüzel?anyag 7-8 százaléka, a gazdálkodókhoz kerül, akik felhasználják a földm?velés során.

A vezérigazgató-helyettes hangsúlyozta, hogy az er?m? az agrárintegrátori rendszerének tervezett b?vítésével, a bálázott tüzel?anyag mennyiségének növelésével emelked? és kiszámítható jövedelmet ígér a gazdáknak.

A 270 dolgozót foglalkoztató pécsi er?m? fa- és lágyszárú tüzel?anyaggal üzemel? biomasszablokkjai 31 ezer háztartás, valamint 450 intézmény távh?- és melegvízellátását biztosítják a Dunántúl legnagyobb városában.

A második biomasszaberendezés üzembe helyezésekor Pécs az els? magyarországi nagyváros volt, amelynek távf?tését teljes egészében megújuló energiából biztosították.

BAL gjé ppd

Forrás: MTI 2015. április 17., péntek 15:57