Nyilvános az atomerőmű-építés környezeti hatásait összegző dokumentum

Share Button

Közel háromezren vettek részt azon a lakossági fórumsorozaton, amelyet az atomer?m? kapacitásfenntartásának el?készületeir?l tartottak negyven településen Paks körzetében. Az építés és üzemeltetés környezeti hatásait összegz? dokumentum a projekttársaság honlapján is olvasható teljes terjedelmében – tájékoztatta Aszódi Attila kormánybiztos az MTI-t csütörtökön.

Az atomer?m? építésének egyik el?feltétele a környezetvédelmi engedély megszerzése, aminek keretében az MVM Paks II. Atomer?m? Fejleszt? Zrt. még 2012-ben lefolytatott egy el?zetes konzultációt hazai és külföldi partnerek bevonásával. Ennek a visszajelzéseit, tapasztalatait is felhasználva készítették el a környezeti hatástanulmányt. A több mint 2200 oldalas dokumentum teljes terjedelmében nyilvános – mondta el Aszódi Attila.

Rámutatott: ez a dokumentum képezi a környezetvédelmi engedélyezési eljárás alapját. A projekttársaság és a kormányzat úgy döntött, hogy felkeresi az atomer?m?vet körülvev? negyven települést és els? kézb?l informálja a lakosságot – emlékeztetett. Elmondása szerint a fórumokon közel háromezren vettek részt, ?k átfogó képet kaptak a környezeti hatástanulmányról, a projekttársaság és kormányzat képvisel?i megválaszolták a felmerül? kérdéséket.

A kormánybiztos jelezte: az eljárás keretében május 7-én, Pakson közmeghallgatást tartanak, ahol a környezetvédelmi hatóság szervezésében adnak tájékoztatást a projektr?l, annak hatásairól, majd a feltett kérdésekre válaszolnak. Ezt követ?en a környezetvédelmi hatósági eljárásba bejelentkezett tíz európai országban szerveznek szakért?i konzultációkat és ahol igénylik, közmeghallgatást.     Aszódi Attila ismertette: a környezeti hatástanulmány részletesen bemutatja a megépítend? létesítményt mint m?szaki m?vet, részletezi, hogy az építés és a majdani üzemeltetés milyen hatást fog gyakorolni a talajra, vízre, leveg?re, él?világra, az er?m? körüli településekre, társadalomra.

Tájékoztatása szerint a környezeti hatások nagyon korlátozottak. A m?ködés során egyedül a Dunába kibocsátott meleg víznek lesz érdemi hatása, de ahogy ezt a hatástanulmány is alátámasztja, „az er?m? üzemeltethet? úgy, hogy ezek a hatások korlátozottak és kontrollálhatóak maradjanak”, a folyó él?világa nem változik meg. A kibocsátott melegebb víz a mostani er?m?höz hasonlóan, csak valamennyivel hosszabb területen, körülbelül 11 kilométeren keresztül lesz 2,5 fokot meghaladóan érzékelhet?, utána az annyira visszah?l, hogy a különbség már nem számottev? – vázolta a kormánybiztos.

Hozzátette, hogy az építés során számolni kell némi zaj- és porhatással, valamint a telephelyen körülbelül három méterrel csökkenni fog a talajvízszint, mert a munkagödrökbe beszivárgó talajvizet ki kell szivattyúzni. Az átmeneti talajvízszint-csökkenés azonban nem haladja meg a természetes okokra visszavezethet? szintingadozás mértékét. – Ezt leszámítva érdemi környezeti hatása az építkezésnek nem lesz – húzta alá.

A blokkok elkészülte, azaz a 2026 utáni id?szakról Aszódi Attila azt mondta, hogy az atomer?m?vi blokkok a normál m?ködésük során nem fognak érdemben kibocsátani légszennyez? anyagokat. A leveg?t a dízelgenerátorok id?nként szükségessé váló, rövid idej? tesztelése nyomán éri kisebb terhelés, de ennek hatásai a hatástanulmányban bemutatott eredmények szerint a telephelyre korlátozódnak.

hvt guz gfp

Forrás: MTI 2015. április 30., csütörtök 20:32