OMV igazgató: Még senki sem tudja mennyit kérjen egy e-autó töltésért

Share Button

Az e-mobilitásé a jövő de sokáig még a hagyományos üzemanyagoké marad a főszerep – mondta az NRGreportnak Balogh Tibor, az OMV Hungária ügyvezető igazgatója. A Teslaval való együttműködése után saját töltőt adott át Budapesten a cég és jelentősen megugrott a shopok forgalma. Interjú.

Balogh Tibor ügyvezető igazgató, OMV Hungária / Fotó: OMV Hungária

Milyen fejlesztéseket hajtottak végre a hazai elektromos töltőinfrastruktúrában?

A napokban adta át elektromos töltőjét Budapesten az OMV Hungária: a Siemens töltő, melyet az osztrák Smatrics rendszeren keresztül üzemeltetnek, a magyar leányvállalat saját beruházása. Decemberben pedig az M1-es autópálya mentén adták át a hazai első Tesla Superchargert – itt az OMV a helyszínt biztosította, de az üzemeltetésről a Tesla gondoskodik. Itt naponta durván 3-4 autót töltenek, a budapesti töltőn 13-15-öt. Egyeztet még a cég az IONITY elnevezésű konzorciummal, mely több nagy nemzetközi autógyártót és üzemanyagkereskedőt is tömörít, és Európában, autópályák mentén telepít majd töltőket.

Az OMV az utóbbi időben több elektromos töltőt telepített és tesztel, eltérő üzleti modellben, más-más piaci szereplővel együttműködve. A jövőben valamennyi megoldást tovább kívánják vinni?

A Tesla és az IONITY az autópályákra összpontosít majd elsősorban – városon belül nagyobb valószínűséggel találnak partnereket és helyszíneket az e-töltőket telepítő cégek, a településeken kívül azonban a töltőállomások a legoptimálisabb helyszínek erre a célra. Mivel a Smarticsban tulajdonrészt vásárolt az OMV anyacége, a jövőben együtt fogunk működni, de nemcsak autópályák mentén, hanem a városokban is.

Tudják, pontosan hány töltőt kívánnak telepíteni az évtized végéig?

Komoly előkészítő munka zajlik a háttérben, de nincsenek konkrét számaink. Magyarországon ma még senki sem kér pénzt az e-töltésért. S mivel nem tudni mikortól válik fizetőssé a rendszer, s milyen árak várhatók, ezért egyelőre tervezni sem igazán lehet ezzel. Az, hogy ebben az irányban kell haladni, nem kérdés, ám a prioritások – hogy melyik országban telepítsenek – a szabályozási változásoknak megfelelően változnak. Ráadásul az engedélyeztetési eljárás is időbe telik.

A hazai szabályozás sem készült még el – nincs döntés arról, például, hogy számolják el a hazai töltést, mennyibe kerül a töltés a nyilvános töltőknél. Melyik ismeretének hiánya akadályozza a tervezést a leginkább?

A legtöbb országban a fizetős töltés már elindult, és nem „fáj” annyira az autósoknak, sőt, közülük sokan éppen ezt a rendszert támogatják – Ausztriában például 40 eurocentet (120-130 forintot) számítanak fel percenként az 50 kilowattos töltőknél. Itthon előbb a szabályozásra van szükség, azt követően várhatóan fejlődésnek indul ez a terület.

Mikor kerül sor erre?

Ha kellő számú töltő áll rendelkezésre, bátrabbak lesznek az emberek. Szükség van megfelelő infrastruktúrára – ha valaki egy ilyen, nem olcsó járművet vásárol, elvárja, hogy tudja használni. Hasonlóképpen azok a piac szereplők, amelyek nem állami vagy uniós forrásból telepítenek töltőket, látni szeretnék, mekkora forgalomra számíthatnak.

Várakozásaink szerint ez év végére a szabályozásban is előrelépés várható. Ezért folyik az előkészítés komoly ütemben, amint tisztábban látszanak a körülmények, elindul a fejlődés.

Más üzemanyagkereskedőkkel együtt az ügyfélélmény javítása trendet követve az OMV is fejleszti kutjait, shopjait. Az értékesítésen belül mekkora ma az üzemanyag aránya, s hogyan változik majd?

A hazai töltőállomások nem üzemanyagjellegű bevételei – a shopok forgalma, a mosók, vendéglátóipari egységek, csomagátvételi pontok – részaránya néhány évvel ezelőtt 1-2 százalékot tett ki az összes árbevételen belül, mára azonban jelentősen nőtt a terület súlya. Hálózatunkban 68 Spar express-koncepció szerint átalakított shop található, ezek az év minden napján nyitva tartanak, széles termékkört kínálnak SPAR-áron – ezek bevétele a korábbi többszörösére nőtt – ma durván 8-9 százalékot jelent a teljes árbevételünkben.

Mennyire kívánják növelni 2025-ig?

Bár a részarány dinamikusan nő, 11-12 százalékot belátható időn belül nem haladunk meg. Az anyacégnél más a helyzet, ahogy az elektromos töltőinfrastruktúra is eltér, sőt, ők hat hidrogéntöltővel is rendelkeznek. Ennél nagyobb fejlődést itthon csak egy jóval szélesebb portfolióval tudnánk elérni, ez pedig csoportszinten már létezik is.

Az üzemanyagkereskedésen marad tehát a hangsúly?

Egyértelműen. A következő években gyorsul ugyan az elektromobilitás fejlődésének üteme, s csökken a hagyományos üzemanyagok részaránya az értékesítésben, de jó ideig még nem változik jelentősen a helyzet. A „zöld üzemanyagok” lassan előre törnek, s a hagyományos üzemanyagok iránti kereslet mérséklődik majd, ez azonban lassú folyamat lesz, zuhanásra nem számítunk. Egyelőre a teljes üzemanyagpiac még bővül is, tavaly a megelőző évihez képest néhány százalékkal nőtt az eladott mennyiség Magyarországon, a prémium termékek forgalma azonban kiemelkedő, 30 százalék körüli mértékben nőtt.

Végh Zsófia | Forrás: NRGreport