Orbán napelemekkel házal Indonéziában

Share Button

Dzsoko Vidodo indonéz államfő hatékonynak és barátinak nevezte a megbeszélést Orbán Viktorral,

amin megtárgyalták az együttműködési lehetőségeket,
így például a vízgazdálkodás területét és az ivóvízellátó rendszer fejlesztését.

Az államfőnél tett látogatás után Orbán Viktor beszédet mondott az indonéz-magyar üzleti fórumon, ahol a magyarországi üzleti lehetőségekre hívta fel indonéz befektetők figyelmét. A miniszterelnök Magyarországot politikai szempontból Európa legstabilabb államaként jellemezte, emellett kiemelte az „erős biztonságpolitikát”, amivel az ország elkerülte a migrációs krízis negatív hatásait.

A jelen lévő magyar, illetve indonéz üzletemberek előtt hangsúlyozta azt is: a vállalkozói szférát nagy tisztelet övezi Magyarországon, és jelentősek az ország eredményei például a kutatás-fejlesztés területén.

A fórum után több indonéz-magyar megállapodás is született. Ezek között volt a magyar közmédia és az Antara indonéz hírügynökség közötti megállapodás a hírek és a fotók kölcsönös cseréjéről, amit magyar részről Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója írt alá.

Szintén a gazdasági együttműködés kérdése állt a középpontban a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) főtitkárával folytatott tárgyaláson. Ezen a miniszterelnök biztosította a főtitkárt arról, hogy a szervezet számíthat Magyarországra, hiszen „nyitottak vagyunk a szabadkereskedelemre és a regionális gazdasági együttműködésre”.

Biznisz

A magyar vállalatok Indonéziában elért eredményeiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter számolt be. A magyar közmédiának elmondta, hogy összesen 37,6 millió dollár (10,8 milliárd forint) értékben kötöttek szerződéseket magyar cégek Indonéziában.

A szerződésekből kiemelkedik a Fővárosi Vízműveké, ami a 36 millió dolláros megállapodás értelmében 34 indonéz település víztisztító és vízgazdálkodási rendszerét építi ki, illetve újítja majd fel. A magyar IT-vállalatok 1,6 millió dollár értékben végezhetnek fejlesztéseket nagy indonéz IT-cégeknek – írta meg az MTI.

A Jakarta Post viszont arról is beszámolt, hogy megállapodtak a felek arról, hogy Magyarország Észak-Szumátrában egy 20 millió dolláros napenergiai beruházást valósít meg.

„Azt akarom, hogy az indonéz-magyar együttműködés robosztusabb legyen a jövőben” – mondta Dzsoko Vidodo az Állami Palotán tartott kétoldalú megbeszélésen. (MTI, Jakarta Post)

Forrás: 444.hu