Összkerékhajtású hibrid motorkerékpár készül az USA hadseregének

Share Button
Nagy távolságú bevetéseknél is praktikus a Logos-BRD kétkerek?je

Olyan egy nyomon haladó járm?re van szüksége az amerikai hadsereg különleges er?inek, ami hagyományos üzemanyagokkal, illetve árammal is m?ködtethet?. Emellett további kritérium, hogy mindkét kereke hajtott legyen.

a15.2Általában a katonai járm?vek között találhatóak a legextrémebb konstrukciók. Erre jó példa lehet az egyik legújabb fejlesztés, melyet a Logos Technologies nev? kis cég nyert el a DARPA-tól (Defense Advanced Research Projects Agency).

A Virginiában található vállalkozásnak olyan egy nyomon haladó közlekedési eszközt kell megalkotnia, ami hibrid er?forrásával mindkét kerekét képes meghajtani. Ehhez partnerként a san-franciscoi BRD vállalattal társult a Logos. A munkát pedig úgy osztották fel egymás között, hogy az egyik cég végzi a hajtáslánc fejlesztését, a másik pedig a motor többi részének megalkotásáért felel?s. Végeredményként pedig egy olyan járm?nek kell megszületnie, ami többféle üzemanyaggal is m?ködtethet?, és akár „csendes módra” is képes. Ez utóbbi esetben kizárólag az elektromos motorok segítségével halad.

Ennek a hibrid megoldásnak az el?nye, hogy az amerikai hadsereg különleges alakulatai így nem csak nagy távolságokat tudnak megtenni a bels? égés? egységnek köszönhet?en, hanem szükség esetén szinte észrevétlenül is haladhatnak.

B?vebben: http://a5.hu/

Forrás: http://a5.hu/

Vélemény, hozzászólás?