Ötezernél is több templom vált megújuló energiákra

Share Button

Az Egyesült Királyság területén található templomok nagy része – ideértve ismert katedrálisépületeket is – megújuló energiákra vált annak érdekében, hogy az anglikán egyház ezzel is segítse a klímaváltozás elleni küzdelmet – jelentette be az egyházszervezet.

The Guardian beszámolójából az is kiderül, az egyház zöldenergia-fordulatának megvalósítását egy erre szakosodott vállalat segíti, amelynek fő tevékenysége, hogy kedvező energiatarifákat alkudjon ki a szolgáltatóknál a jelentős vásárlóerőt képviselő szervezet számára.

Aláírtak a zöldenergiára

Az egyház vezető tisztségviselői nyilatkozataikban rendre megerősítik: a klímaváltozást a kor „egyik legnagyobb erkölcsi kihívásának” tekintik, amely elsőként és leginkább a szegényeket sújtja.

Aylesford faluja Kent megyében, a középkori híddal és templommal: zöldenergiákra vált az anglikán egyház szerte az országbanFORRÁS: GETTY IMAGES/ISTOCKPHOTO/© VALERY EGOROV/VALERY EGOROV

Az egyházszervezet közölte, a nagy brit katedrálisok – például Salisburyben, Liverpoolban és máshol, összesen 15 jelentős épület – már mind 100 százalékban megújuló forrásból nyert villamos energiát használnak.

Az átállásban nagy szerepe volt a részben az egyház érdekeltségébe tartozó Parish Buying nevű vállalatnak, mely az anglikán egyház nevében tárgyal a szolgáltatókkal az energiához való közvetlen hozzáférésről és állapodik meg annak kedvező tarifáiról.

Az egyház – és mellette más kisebb, a váltás mellett döntő keresztény szervezetek – az átállás költségeinek fedezésére igénybe veszik keresztény jótékonysági alapok – például a Tearfund – támogatását is.

Nagy vásárlóerőt képviselnek

A katedrálisok mellett, az anglikán egyház összesen 5500 temploma kapcsán döntött a megújuló energiákra átállás mellett. A folyamat hasonló lépések szerint zajlik, mint a katedrálisoknál, azaz szakértői bevonással keresik meg a legkedvezőbb lehetőséget és tarifákat egy adott térség templomai számára.

Ez azt is jelenti, hogy az anglikán egyház innentől egyre kevesebbet költ a fosszilis energiákra.

A számítások szerint, egy templom éves energiaszámlája átlagosan 1000 angol font (kb. 360 ezer forint).

Az egyháznál úgy kalkulálnak, az átállással összesen

5 millió fontot is meghaladja az az összeg, 

melyet a jövőben a fosszilis energiák helyett, a zöldenergia szolgáltatók számára fizetnek ki.

Ez közel 2 milliárd forintnak felel meg.

A brit energiaellátásában a napenergiának és a szélenergiának is mind komolyabb szerep jut (illusztráció)FORRÁS: AFP/RIA NOVOSTI/TARAS LITVINENKO

Ahogy az Origo korábban megírta, az anglikán egyház úgy döntött, befektetéseit fokozatosan kivonja azokból a vállalatokból – elsősorban olaj- és bányaipari cégek –, melyek nem teszik meg a meghatározott lépéseket karbonlábnyomuk csökkentéséért, valamint üzleti magatartásuk etikailag kifogásolható.

A mostani bejelentés kapcsán Rowan Williams, az egyház elismert teológusa, korábbi Canterbury érsek megerősítette, tartják magukat ehhez a döntésükhöz azoknál a cégeknél, melyek nem veszik komolyan a párizsi klímaegyezmény célkitűzéseit.

Forrás: origo.hu