Brüsszel zöld utat adott Paks2-nek, miközben itthon a kormány a napenergia-használat durva megadóztatására készül. Hogyan határozzák meg a rendszerváltás-kori viták máig a magyar energiapolitikát? A fogyasztás hány százaléka származik itthon és a szomszédos országokban a megújuló energiaforrásokból? A második Orbán-kormány energiapolitikáért felelős helyettes államtitkárával, Holoda Attilával beszélgetett a Hetek újságírója. A Hetek interjúja.
A közelmúltban előkerült egy törvénymódosítás, amiből úgy tűnik, megadóztatnák a napelemes erőműveket. Mi ebben a ráció, amikor a fejlett világ egyre inkább a megújuló energia felé fordul?
A tervezett adó nem minden erőműre vonatkozik, hanem a 4 kilowattnál nagyobb teljesítményűekre. Azok a háztartások, ahol saját maguknak telepítenek napelemeket a tetőre, nem esnek ebbe a kategóriába, ezek jellemzően 2,5–3 kilowattosak. Inkább arról lehet szó, hogy az ennél nagyobb naperőművek piacán akar üzletet egy bizonyos kör.
Tehát az adóval erről a piacról akarnak kiszorítani gyengébb szereplőket?
Vannak olyan települések, és vannak olyan vállalkozások, melyek az 50–500 kilowattos tartományban építenek naperőműveket, például egy-egy település határában, és az itt termelt energiát becsatornázzák az országos rendszerbe. Ez már olyan mértékű üzlet lehet, amire szemet vethetett egy bizonyos kör: sorban elkezdték alapítgatni a saját vállalkozásaikat. Érdekes, hogy korábban dohánytermékekben utazó személyek tűntek itt fel. Szerintem egész egyszerűen le akarják szűkíteni a versenytársak körét, aminek az egyik ismert eszköze, hogy bejelentenek egy új adót, amire jó néhányan inkább kiszállnak a versenyből, eladják a vállalkozásukat, majd amikor leszűkült a kör, bejelentik, hogy mégsem vezetik be az adót.
Amit mond, hogy egy bizonyos kör elkezdett energetikai cégeket alapítani, ez tényszerű?
Ez tényszerű, többen is utánanéztek. Különböző Solár névvel kezdődő cégnél, amelyek az elmúlt másfél évben jöttek létre, jó néhány esetében tetten érhető, hogy az alapítók korábban dohányüzlettel foglalkoztak. Most nyilván ebben látnak üzletet, különösen azért, mert az Európai Unió szeretné növelni a napenergia felhasználást, hiszen ma már ez az egyik legolcsóbb, ha nem a legolcsóbb energiaforrás. Németországban a nagyon komoly állami szubvenció hatására egyre több napelemet, napelemfalat építenek, és minél nagyobb mennyiségben gyártják ezeket, annál kedvezőbb lesz a bekerülési és az üzemeltetési költségük is.
Az Európai Unióban átlagosan öt év alatt térül meg egy napelemes beruházás, Magyarországon tíz év alatt.
Ez az adópolitikánk és a gyenge forint következménye. De az elmúlt időszakban ezzel együtt is drasztikusan nőtt a háztartási napelem erőművek száma.
Egy 2013-as összesítés 30 ezer napelemmel ellátott háztartásról számol be. Most hol tartunk?
Jelenleg 70-80 ezer körül járunk, annak ellenére, hogy a beruházás sok nehézséggel jár. Nem a napelemek telepítése bonyolult, hanem az a folyamat, amíg a szolgáltató befogadja a konverteren keresztül hozzá érkező mennyiséget és megköti a tulajdonossal a szerződést.
A nálunk működő 70-80 ezer háztartási naperőmű – nagyjából hárommillió háztartás van összesen – hogy viszonyul a fejlett országok adataihoz?
Németországban a háztartások fele foglalkozik megújuló energiával. Össze se lehet hasonlítani a magyar arányokkal.
L. Simon László még államtitkárként egy máig sokat idézett választ adott a parlamentben, amikor arról kérdezték, miért nem támogatja a kormány a megújuló energiákat. L. Simon azt mondta, azért nem, mert éjjel nem süt a nap és a szél sem mindig fúj, tehát ez a fajta energia nem biztonságos.
Tény, hogy a megújuló energiafajták, köztük a szélenergia, időjárásfüggők.
A megújuló pártiak erre Dániával szoktak érvelni, ahol túlnyomó részben megújuló energiát használnak.
Ez így van, de Dánia energiarendszere össze van kötve számos nyugati országgal, így ha nálunk éppen se a nap nem süt, se a szél nem fúj, tudnak energiát venni a németektől vagy a franciáktól. A nyugat-európai országok gyakorlatilag bárhonnan képesek pótenergiát szerezni. Magyarország villamosenergia szempontjából nem áll rosszul e tekintetben, de a kapcsolat alapvetően a környező országokra, Csehországra, Szlovákiára, Lengyelországra korlátozódik. Annyiban igaza van L. Simonnak, hogy a megújuló energiarendszereket nem szabad önmagukban nézni: mert arra is képesnek kell lennie a rendszernek, hogy ha süt a nap és fúj a szél, de az így megtermelt energiát nem használjuk fel teljesen, a maradékot valahol tárolni kell. Erre nem alkalmasak a mi rendszereink.
2011-ben létrejött egyfajta konszenzus a magyar energiapolitika távlatairól 2030-ig. Akkor úgy tervezték, hogy kiegyensúlyozott lesz a termelés: atomenergiával, zöldenergiával és fosszilis energiával, ide értve a gázt, a kőolajat, a szenet, és megpróbálják csökkenteni az ország kitettségét. Mi valósult meg ebből?
Nem hogy egyensúly nincs a jelenlegi rendszerben, de az a helyzet, hogy amikor majd beindulnak Paks2 új blokkjai, és még nem áll le a most működő négy blokk, a magyar villamosenergia-felhasználás 70 százalékát a paksi atomerőmű fogja adni. A paksi áramot azonban orosz uránnal állítják elő. A kitettségünk tehát nőni fog ezen a téren is, miközben a gáz és az olajellátásunk eleve egyértelműen az oroszoktól függ. A függetlenségünket leginkább a megújuló energiaforrások által tudnánk növelni – nap, szél, geotermikus energia – de hát éppen ezekkel nem állunk sehol. Ráadásul, ha megnézzük, miből áll össze a megújuló energiatermelés, azt látjuk, hogy a legnagyobb része faaprítékmassza. Magyarán: eltüzeljük a fát.
Ami teljesen korszerűtlen.
Korszerűtlen, másrészt a károsanyag-kibocsátási értéke rosszabb, mint a modern gázos vagy szenes erőműveké.
Magyarország mégis jól áll a kibocsátási értékkel.
A kibocsátási értéket az Európai Unió úgy határozta meg, hogy az 1990-es szinthez képest kellett csökkenteni az értéket nagyjából 20 százalékkal. Mivel nálunk tönkre ment az ipar, könnyen tudjuk tartani a határértéket.
A nap- és szélenergia háttérbe szorítása mögött nem az áll, hogy Paksot előnybe hozzák?
Paks is ott van mögötte, hiszen ez egy több ezer milliárd forintos beruházás, amire állami garancia van. A döntéshozók folyamatosan azt hangoztatják, hogy ez a legolcsóbb, de én azt kérdezem: komolyan gondolja bárki is, hogy egy magyarországi naperőmű nem versenyképes egy németországi naperőművel, miközben a napsütése órák száma náluk feleannyi, mint Magyarországon?
Nálunk az összes megújuló energiafajta az ország teljes energiaigényének a 10 százalékát adja nagyjából. De milyen arányt kapunk, ha nem számítjuk be a biomasszát?
Biomassza nélkül, a klasszikus megújuló energiák, a nap, a szél és a geotermikus energia aránya 3 százalék körüli.
Ausztriában mekkora ez az arány?
Ausztriában 33 százalék ez az arány, de ebben a vízierőművek is benne vannak. Az Európai Unió 28 tagállamában átlagosan a teljes energiaigény 28 százalékát adja a megújuló vagy zöldenergia, ezen belül átlagban 12 százalék a vízerőművek által termelt energia, utána következik 8 százalékkal a szélenergia, 6-7 százalékkal a napenergia, és a maradékon osztozik a biomassza, a megújuló hulladékeltüzelés és a geotermikus energia.
A vízerőművek tehát Európa-szerte meghatározóak, miközben nálunk Bős-Nagymaros óta szinte fel sem vetődik ez a lehetőség.
Tagadhatatlan, hogy a Duna-kör a magyar rendszerváltásban hallatlanul nagy politikai szerepet játszott, ugyanakkor a vízerőművet „szalonképtelenné” tette, gyakorlatilag eltávolította a magyar energiarendszerből. Szinte beszélni sem mernek róla, miközben van két hatalmas és sok kisebb folyónk, melyeket lehetne hasznosítani. A szlovákok vígan termelnek áramot azon a folyón, amin mi nem. Miközben egyébként a vízierőmű a legtisztább erőmű.
A természetvédők azt állították, hogy a dunai erőmű tönkretenné a Szigetközt.
A szlovákok 20 éve termelnek, az energiaellátásuk közel 10 százalékát Bős adja, és bebizonyosodott, hogy a Szigetközt nem érte visszafordíthatatlan kár. A természet sokkal gyorsabban alkalmazkodik, mintsem azt a természetvédők el tudják képzelni. Azt tudom mondani, kár hogy Magyarországon nem lehet vízi erőműről beszélni, mert nagy potenciál van benne, épp úgy, ahogy Európa számos országában.
Végül egy általános kérdés: időről időre megjelennek olyan cikkek, melyek arról szólnak, még 10 év, még 20 év, vagy 30 év, és kifogy a világ olaj és földgázkészlete. Most éppen hogy áll a helyzet?
Ma már erről nem beszél senki. Amióta rátaláltak az úgynevezett nem hagyományos szénhidrogén-készletekre, legyen az palagáz vagy kőolaj, rádöbbent maga a szakma is, hogy ezek a készletek jóval nagyobbak annál, mint amit korábban feltételeztünk. Ma már több száz évről beszélnek csak a jelenleg ismert készletek termelésbe állításával kalkulálva is. De erre szokták mondani, hogy a kőkorszak sem azért ért véget, mert elfogyott a kő: a kőolaj- és földgázkorszak sem ezért fog véget érni, mert elfogy a gáz és az olaj, hanem mert új technológiákat fedeznek fel.
Szlazsánszky Ferenc / Hetek
Forrás: atv.hu
