Pusztamonostor és környékének szolár jövője

Share Button

A NAPNÁL VILÁGOSABB REALITÁSÚ, KÖZÉRDEKŰ  FEJLESZTÉSI PROGRAM TERVEZETE AZ ALFÖLD VIDÉKI TÉRSÉGEINEK

SZUBSZIDIARITÁS

Az az elv, mely szerint minden döntést és végrehajtást a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni, ahol a legnagyobb hozzáértéssel rendelkeznek.

A szubszidiaritás elve alapvető az Európai Unió (EU) működésének, pontosabban az európai szintű döntéshozatalnak a szempontjából. Lehetővé teszi többek között annak meghatározását, hogy mikor tartozik az EU hatáskörébe a jogalkotás, és hozzájárul ahhoz, hogy a döntések meghozatalára az állampolgárokhoz lehető legközelebbi szinten kerüljön sor.

MONITORING

A monitoring olyan megfigyelő, értékelő és jelző rendszer, amelynek feladata, hogy folyamatosan nyomon kövesse és elősegítse a nemzetközi támogatások céljainak megvalósítását. A monitoring tevékenység keretében számot kell adni a támogatások felhasználásáról. Értékelni kell a kitőzött célok teljesülését, a kívánt eredmény és hatás elérését. A monitoring összetett folyamat, amely egy-egy program teljes életciklusát végigkíséri. Az Európai Unióval konform rendszerben a támogató megköveteli a programok pénzügyi és teljesítmény monitoringját is.

 

MAGYAR NAPELEM NAPKOLLEKTOR SZÖVETSÉG

A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetséget nagy valószínűséggel a Teremtő hozta létre a saját képére és hasonlatosságára teremtett jó szándékú emberek akaratával, abból a célból, hogy az egész világ számra megteremtett Nap a III. évezredben  a fényen és melegen túl az emberiség, így Pusztamonostor térségének is közérdekű közkincsévé, közenergiává  válhasson.

EMLÉKEZTETŐ FELJEGYZÉS

(kivonat)

Az emlékeztető feljegyzés azon a program előkészítő megbeszélésen alapul, ami Sári Ferenc polgármester és Bocsó  Imre mérnöktanár, szakképzési és programfejlesztési magánvállalkozó között zajlott le Pusztamonostor Polgármesteri Hivatalában és azokon a telefonos egyeztetéseken ami a találkozó követő napokban a megbeszélést folytató felek  között lezajlott. A  megbeszélést követően Bocsó Imre megtekintette azt a Pusztamonostor  határában található  bázist, amelyen  a feljegyzések szerint a Jászberényi Rádióállomás  működött és amely 2009-ben bezárt. Az interneten található forrásanyag szerint  döntés született a műsorsugárzás beszüntetésére, a terület újrahasznosítására. Jelenleg ezek a munkák folynak majd, ha megfelelő vállalkozót sikerül találni.

Az előzők alapján:

  • A fejlesztési programokban jelenleg is együttműködő dr. Kulcsár Lászlóval, vagy a későbbiekben célszerűen bevonható munkatársaival készítsenek egy vezetői elképzelést arról, hogy ez az újrahasznosítási  feladat miként válhat olyan  kistérségi programmá amelynek Pusztamonostor érdemi elindítója lehet.
  • A jelen emlékeztetőben megnevezett érdekeltek indulási alapelvként elfogadják, hogy a teljes emlékeztetőt titkosan kezelik.

 

Az előzetes egyeztetések  és a szakértőkkel történt megbeszélések alapján a következő vezető terv körvonalazható.

Térségi axióma:

Pusztamonostor térsége szellemi és természeti kincsekben gazdag vidék. Alkalmas az itt élő emberek olyan szintű önellátására amely az önfejlesztés alapjainak megteremtése mellett tágabb közérdekű dolgok támogatásainak is alapja lehet

Prioritások:

  1. Pusztamonostornak és a térségének a III. évezredben is a saját tulajdonú termőföldjeiből célszerű (kell) megélni. Ellenkező esetben Pusztamonostor térsége lehet, hogy megmarad, de a lakosságának az emberi életmódnak megfelelő formában erre kevés az esélye. Ezek a termőföldek mindenképpen elsődlegesen egészséges élelmiszert, vagy élelmiszer alapanyagot állítsanak elő. Semmiképpen ne lehessen felhasználni olyan energiára, amely lehet, hogy magyar energia, de a magyar légteret ugyanúgy szennyezi.
  2. Újra kell gondolni a térség kis termőképességő területeinek, az ezen a területeken létrehozott építményeknek és infrastruktúráknak az újrahasznosítását. Az újrahasznosítás kulcsfeladata és lehetősége a megújuló energiák kiemelten a napenergia közérdekű energiaként történő hasznosítása.

Ehhez gondolkodási és döntési alapot nyújthatnak a következő adatok:

1 hektár hasznosíthatóságát alapul véve:

  • Akác telepítéssel és hasznosítással évente maximum 180-200 000 Ft. árbevétel
  • Nagy terméshozamú mezőgazdasági termékek ( pl fóliás termesztés) 2  000 000- 6 000 000 Ft. árbevétel.
  • Terméketlen talajon történő naperőmű telepítésével a jelenlegi áramátvételi árak mellett is 12 000 000-16 000 000 Ft. árbevétel érhető el.

 

III. Ki kell harcolni a jogot, hogy Pusztamonostor térségében a lehető legteljesebb keresztmetszetében és a legnagyobb hatékonysággal működhessen a szubszidiaritás elve.

  1. Pusztamonostor életminősége megkívánja, hogy fejlesztési programjai a helyi érdekeken is túlnyúló kölcsönösen is érvényesülő közérdekké válhassanak

A terület adottságait figyelembe véve az újrahasznosítás központi feladata  lehet egy modellértékű energia program a következő szegmensekkel:

  • A terület a  napenergia hasznosítás  adott  jellemzőinél fogva kiválóan alkalmas  nagyobb teljesítményű, akár 6-8 önkormányzat teljes lakossági és közüzemi elektromos energia igényét biztosító szabadföldi villamos naperőmű telepítésére.
  • Meg kell vizsgálni, hogy  területen lévő 30 db. átlagosan 100 m. magas  acélszerkezetű oszlop  alkalmas-e  függőleges, vagy vízszintes szélturbinák és napelemek váltakozó tájolású elhelyezésére, példaként szolgálva a szolár és szélerőművek nagy hatékonyságú együttes működtetésére.
  • Egy szélesebb keresztmetszetű Térségi Tudásmegosztó Programmal biztosítani lehet:
  1. A lakosság egyetértését és széleskörű érdemi bevonását biztosítani a program megvalósításába.
  2. A Tudásmegosztó Program rendelkezésre álló szakképzési részével, a térség vállalkozóit és a települések lakót magas szinten felkészíteni arra, hogy a program technológiai részének helyi megvalósítói legyenek, helyi  szinten bevonva:
  • Szerelősegédként a falvak alacsony iskolai végzettségű lakóit
  • Szerelő szakmunkásként a szakmával rendelkező nap és szélenergia szerelőkké átképzett helyi lakosokat.
  • Tervezőkké és felelős műszaki vezetőkké átképezve a helyi műszaki értelmiség arra érdemes  és alkalmas részét.
  1. Fel kell deríteni és meg kell tervezni, hogy az újszerű energia hasznosítási program milyen olyan újabb kistérségi programok elindítója lehet amelyek példaértékű, más kistérségek számára is megvalósítható célprogramokká válhatnak.
  2. Fel kell vázolni a megvalósítás érdekeltségi, metodikai, jogi és forráshátterét. oly módon, hogy az helyi igényeket és kapacitásokat az EU elvárásoknak és támogatásoknak megfelelően tudjon hatékonyan mozgósítani.
  3. A programok megvalósításánál, főképpen a naperőművek telepítésénél biztosítani kell a következőket:
  • a helyi és hazai termékek elsődlegességét
  • a helyi és térségi humánerőforrások maximális, ha lehet kizárólagos alkalmazását
  • a helyi és térségi monitoring működését ( a naperőművek telepítésénél a szaktudás hiánya mellett jelenleg ez okozza a legnagyobb gondot). Érvényesíteni kell az élet és vagyonvédelem mellett a kötelezően előírt teljesítményhozamok meglétét. Az erre előírt garancia 25 évig minimálisan  80%-os teljesítményhozam.
  • a közbeszerzési eljárások térség és közérdekű érvényesülést

Az eddig elvégzett feladatok:

1.Előrehaladott állapotban van az a műszaki technológiai állapot és helyzetfelmérés amely lehetővé teszi, hogy Pusztamonostor és a hozzácsatlakoztatható 5-6 település reális  költségeken és árbevételeken alapuló nap és szélerőmű telepítési tervet tudjon megtárgyalni. Ez a terv tartalmazza az energia termelő terület mezőgazdasági hasznosíthatóságának  alternatíváit is.

  1. A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség gondozásában készenlétben áll az a szakember gárda és oktatási program amely a helyi szakképzési kapacitásokkal 3-6 hónap alatt a térségi lakókból kiképzi, átképzi a program megvalósításához szükséges humánerőforrást.
  2. Előkészítettek és engedélyezés alatt állnak azok a technológiák amelyek a helyi munkaerőre és a helyi, térségen, vagy országon belüli technológiákra alapozva kiválthatják a drága főképpen nyugat európai kínálatot. (ezeket egyelőre nem hozzuk nyilvánosságra)
  3. Kidolgozás alatt vannak egy „Jászsági Napenergia Régió” komplex vidékfejlesztési program alapjai. Ennek rendszergazdája dr. Kulcsár László professzor.
  4. Pusztamonostor Önkormányzata külön program koordinátorral tervez egy térségi megbeszélést, hogy a tervezett program szervezési stádiumból, indítási és megvalósítási stádiumba kerülhessen.
  5. Megfogalmazódtak azok az alapelvek amelyek meggátolják, hogy a program egyes részei szerencse, vagy beruházás érdekeltségű lovagok kezébe kerülhessenek. Ennek a talpköve a széles keresztmetszetű, magas színvonalú, közérdekű tájékoztatáson alapuló szubszidiaritás és a folyamatosan működő monitoring

Tervezetünk és javaslatunk a két kiemelt nagybetűs  fogalommal (amely egyben előírás) zárul, mert a megújuló energiák, kiemelten a napenergia hasznosítás területén tapasztalataink szerint itt van a legnagyobb gond. Ami körülbelül most nálunk így működik:

  1. Dönthetsz ahogy csak akarsz, de a támogatás, a jóváhagyás az én akaratomtól függ.
  2. Szelektív látással figyelem azt amit csináltok.

Mi a térségben, a térséggel együtt azon dolgozunk, hogy ez ne ilyen torz módon, hanem a közérdeknek megfelelően érvényesüljön.

 

Salgótarján, 2015. november 01.

Bocsó Imre                                                                  Prof. Dr. Kulcsár László

mérnöktanár,                                                 egyetemi tanár, vidékfejlesztési szakértő

térség- és programfejlesztő menedzser                          Nyugat-magyarországi Egyetem

MNNSZ alelnök, képzési vezető                                     Közgazdaságtudományi Kar