Rekordszintű rezsicsökkentés

Share Button
Egymást érik a rekordok a magyar passzívház-építésben. Az Európában egyedülálló százlakásos passzív bérház két éve készült el, tavaly egy tizenhat csoportos óvoda is minősített épületet kapott, egy magáncég pedig a világ legnagyobb passzívházaként reklámozza most épülő társasházát.

Különösnek tűnik, hogy éppen egy önkormányzat jár élen a környezettudatos lakásépítésben, és épít közpénzből az átlagosnál drágábban kivitelezhető bérlakásokat. Csakhogy ezt egy olyan kerület teszi, amelyik folyamatosan építkezik – az elmúlt két évtizedben 30 ezer négyzetméternyi bérlakást épített fel –, és támogatja az energiamegtakarítást szolgáló társasházi felújításokat.

Csaknem félezer bérlakás megépítése és a helyi társasházak hőszigetelésre, nyílászárócserére, illetve fűtés-korszerűsítésre beadott pályázatainak elbírálása után jött az elhatározás – idézi fel Borszéki Gyula, a XIII. kerület alpolgármestere –, hogy modern, olcsón üzemeltethető, de egészséges életkörülményeket biztosító bérlakásokat építsen az önkormányzat.

A Jász utcai, mindmáig egyedülálló bérlakásprojekt három épülettömbjét két éve adták át az első száz bérlőnek. Az 50-60 négyzetméteres lakások éves fűtési költsége átlagosan 20 ezer forint, vagyis a ház valóban takarékosan működik. A rezsimegtakarítást nem az önkormányzat, hanem a lakók élvezik, ugyanis – mint az alpolgármester hangsúlyozza – nem klasszikus piaci beruházást terveztek, hanem egyértelműen példamutatót, amelynek megépítésére hajlandó volt a kerület húsz százalékkal többet költeni, mint amennyibe egy hagyományos épület kerül.

A maximális energiatakarékossághoz a lakóknak is meg kell tanulniuk használni a házat Fotó: Kallus György

A maximális energiatakarékossághoz a lakóknak is meg kell tanulniuk használni a házat Fotó: Kallus György

Az idén tovább folytatódik a bérlakásépítés a XIII. kerületben – most az önkormányzat 23 lakásos passzívház építésébe kezd, amely a műfajban egyedülállóan nagynak számító lakóháztömbjével sorra nyeri el a nemzetközi pályázatokat (akárcsak a nemzetközi szinten is különleges projektnek számító óvodaépület).

A Jász utcai minősített passzívház nemcsak a potenciális bérlők fokozott érdeklődésére tart számot, hanem már külön helyiséget kellett a bérházban kialakítani a folyamatosan érkező, a technológiára kíváncsi látogatóknak, köztük egyetemi csoportoknak.

Eközben a Hermina Happy Land területén csaknem 270 lakást alakítanak ki abban a már épülő házban, amelyet a világ legnagyobb passzívházépületeként hirdet a beruházó. Almásy Sándor, a Hermina Bau Kft. ügyvezetője nem titkolja: akkor melegítették fel a passzívházprojekt csaknem tízéves tervét, amikor az új lakások áfáját 5 százalékra csökkentette a kormány, a banki betéti kamatok pedig padlót fogtak, amitől a lakáspiac fellendült.

A pénzüknek jó helyet kereső vevőknek a jelenleg 450-470 ezer forintos négyzetméteráron kínált lakások igen vonzók, a beruházó szerint értékük már a szeptemberi átadásig 30 százalékkal megugrik majd. A projekt anélkül is rentábilis – tette hozzá az építtető –, hogy a környezettudatos ház lakásait a felső árszinthez lőnék be.

Forrás: vg.hu