Rendkívüli kihívás előtt állnak a magyar energiavállalatok

Share Button

Némi lemaradással ugyan, de már az energiaszektorban is folyik a digitális transzformáció, amelynek várhatóan nagy hatása lesz az egész iparágra. A digitalizáció a magyar energiaszektor előtt álló egyik legnagyobb kihívás a következő években, amibe már csak azért is érdemes belevágni, mivel a digitális transzformáció akár 20-30 százalékkal is javíthatja a pénzügyi eredményességet. Az a vállalat pedig, amelyik úgy dönt, hogy kimarad a digitális átalakulásból, ügyfelei egy részének elvesztését kockáztatja – mondta el Mező Csaba, a Deloitte Magyarország energiaszektorának vezetője a Portfoliónak. 

Portfolio: Mekkora a digitális transzformációs piac jelenleg globálisan?
Mező Csaba: A digitális transzformációs piac mérete 2017-ben 1200 milliárd dollár, vagyis közel 324 ezer milliárd forint volt az IDC kutatása szerint. Ekkora összeget költöttek tehát a cégek a világon digitális transzformációk és szolgáltatások megvásárlására. Azonban a 2015-20 közötti időszakra prognosztizált átlagosan évi 18 százalékos növekedésnek köszönhetően 2020-ra akár a 2000 milliárd dollárt is elérheti ez az összeg.
A Deloitte nemrég készített egy felmérést, mely a bankok digitális érettségét vizsgálta az EMEA régióban (Európa, Közel-Kelet és Afrika) – ez alapján Magyarország a középmezőnyben foglal helyet, mint úgynevezett „digital adapter”. Ez azt jelenti, hogy az ország követi a trendeket, de bizonyos késésben van a digitális bajnokokhoz képest. Ebbe az ügyes követői körbe tartozik még a kelet-európai országok mellett Ausztria, Belgium és Olaszország. A legjobban teljesítő országok Svájc, Oroszország, Spanyolország, Franciaország, Norvégia, a legrosszabbak pedig Írország, Izrael és más közel-keleti országok.
Talán meglepőnek tűnik, de Oroszországban ma már sokkal fejlettebb digitális bankolás van, mint bizonyos nyugat-európai országokban. A jelenség egyik oka az, hogy a startupok ott jobban tudnak érvényesülni és hamarabb megfogannak a technológiai újdonságok, mivel a közeg nem annyira konzervatív az új technológiák befogadásában.

Hogyan áll a digitális transzformáció az energiaszektorban?
Az energiaszektor a bankszektorhoz képest alapvetően le van maradva a digitalizáció terén. A trend leginkább és leghamarabb az IT és telekom szektort érintette, ezek után jöttek a bankok, majd az energiavállalatok. A késlekedés ellenére azonban nagy robbanással jár a digitalizáció begyűrűzése az energiaszektorba, hiszen alapjaiban alakítja át az energiaszolgáltatók működését és várhatóan nagy hatása lesz az egész iparágra, már csak a szektor méretéből fakadóan is.

Ez a robbanásszerű hatás három területre terjed ki elsősorban. Először is, a cégek alaptevékenységére, az alap IT-infrastruktúrára. Ennek keretében nagy szerepet fog kapni az adat-migráció, a big data képességek kiépítése, a meglévő rendszerek konszolidációja, illetve az IT security számos formája. A biztonság kérdése a korábbiaknál sokkal fontosabbá válik, gondoljunk csak az atomerőműveket ért hackertámadásokra vagy az okos mérőkre irányuló manipulációkra. Másodszor, a transzformáció a belső rendszerek, tulajdonképpen a működés fejlesztésére vonatkozik, e téren is kiemelt jelentőséggel bír a big data képességek kiépítése vagy a smart mérési rendszerek kiépítése. Végül, a digitalizáció átalakítja az ügyfélkapcsolatokat is; e téren elsősorban az okos ügyfélszolgálatok, online rendszerek, okos otthonok, e-mobilitás, valamint háztartási energiatermelés területén várunk áttörést.

Mindemellett a digitalizáció a megújuló energia terjedését is elősegítheti, a Bruegel gazdasági kutató-intézet találóan fogalmaz, úgy, hogy a digitalizáció a dekarbonizáció katalizátora. Az olyan új lehetőségek, mint az okosotthon, az okosmérők, elősegítik az energiafogyasztás csökkentését, ezzel hozzájárulva a dekarbonizációhoz is.

Hol tart a magyar energiaszektor ebben a folyamatban?
Magyarország energiaszektorát három nagy trend határozza meg, amelyek jókora kihívást jelentenek a közeljövőben. Az első ilyen a napelemes kiserőművek terjedése, amelyben további növekedés várható 2020-ig. Ezek menedzselésére számos új technológiát kell majd bevezetni és alkalmazni; de a jelenség egyúttal új kereskedelmi lehetőségeket is nyit, ami elsősorban a blockchain alapú kereskedelmi platformok megjelenését jelenti.

A második trendet az okosotthonok megjelenése jelenti a háztartási energiatermelés terjedésével és az akkumulátorok árának további csökkenésével. Az okosotthonokról régóta szó van, viszont korábban nem nagyon volt mit digitalizálni. Azzal viszont, hogy a háztartásokban is megjelennek a naperőművek, valamint az elektromos autók, amelyekkel ráadásul tároljuk is a villamos energiát, már egy olyan volumen jelenik meg, amit érdemes optimalizálni. Ezek alapján az okosotthon-piac bővülésére számítunk; felmérésünk szerint öt éven belül 60-70 százalékkal nőhet globálisan, amiből Magyarország sem marad ki.

A harmadik a digitális kiszolgálási képességek kifejlesztése, amivel már több magyarországi energiavállalat is elkezdett foglalkozni. Fontos azonban, hogy megkülönböztessünk két alapesetet: egy vállalat vagy a meglévő informatikai rendszereiből alakít ki digitális funkciókat, szolgáltatásokat, vagy pedig egy új digitális ügyfélszolgálatot épít ki. A társaságok e téren meglehetősen különböző szinteken tartanak.

Milyen előnyei lehetnek az energiavállalatok számára a digitális transzformációnak, illetve mivel járhat, ha kimaradnak fejlesztésekből?
Becsléseink szerint az energiaszektorban a digitális transzformáció akár 20-30 százalékkal is javíthatja a pénzügyi eredményességet, a teljes értékláncot figyelembe véve. A digitalizáció további előnye az ügyfél-elégedettség, az ügyfélélmény javulása; de a rendelkezésre álló pontosabb adatok egyúttal megalapozottabb döntéshozatalt is lehetővé tesznek, növekedhet a szervezeti rugalmasság, valamint könnyebben lehet új termékeket és szolgáltatásokat bevezetni.

A digitalizáció magyar energiavállalatok számára jelentett kihívásairól és lehetőségeiről, a legsürgetőbb feladatokról a Portfolio június 7-i konferenciájának résztvevői első kézből tájékozódhatnak a Deloitte szakértőjétől.

Az a vállalat, amelyik úgy dönt, hogy kimarad a digitális átalakulásból, ügyfelei egy részének elvesztését kockáztatja. A pénzügyi szektor példája itt is érvényes: a fiatalabb generációnak már teljesen természetes az online csatornák használata, ha egy bank nem tud egy bizonyos online szolgáltatást nyújtani a versenytársaival ellentétben, akkor emiatt valószínűleg versenyhátrányba kerül majd a piacon.

Hogyan hat a digitális transzformációs trend a szektorra a konszolidáció, valamint a más szektorokhoz való viszonya szempontjából?
A piacnyitás és a digitalizáció következtében jelentős konvergencia figyelhető meg az iparágak között. Az energetikában megjelentek más iparágba tartozó vállalatok, amelyek könnyen az energetikai vállalatok fő versenytársaivá is válhatnak. Például a kereskedő vállalatok elsősorban azzal tudnak piacra lépni, hogy az ügyféladatok elemzése alapján személyre szabott ajánlatokat tudnak adni az ügyfeleknek.

Ezzel egyébként az energiaszektorban zajló forradalom ahhoz hasonló jellegzetességeket mutat, mint amelyek a szolgáltatások területén már kialakultak: megjelentek azok az energiaszolgáltatók, amelyek gyakorlatilag semmilyen energetikai eszközzel nem rendelkeznek, csak ügyféladatokkal, illetve ügyféladat-elemzéssel, amelyek alapján profi online ügyfélkiszolgálást tudnak biztosítani. Ezzel együtt egy teljesen új ökoszisztéma is kialakul.

Az okosotthonok terjedésével a fogyasztók otthona válik a verseny színterévé. Pár évvel ezelőtt még azt gondoltuk, hogy a „mérő mögötti”, energiával kapcsolatos ügyek intézése igazából az energiaszolgáltatók privilégiuma – mára ebben a tekintetben is óriási változás következett be. Ma már a mérő mögött számos olyan nagy értékű eszköz van, pl. elektromos autó, energiatároló rendszer, naperőmű, amelyek nagyon sok kezelést igényelnek. A mérők mögött pedig ma már ott vannak azok az alapvetően más iparágakból érkező vállalatok, mint az autógyártók, amelyek például okosotthon-menedzselő vagy energiatároló rendszereket is árulnak. Arra is vannak példák, hogy a szektor hagyományos szereplői más vállalatokkal, esetenként startupokkal összeállva igyekeznek megfelelni a kihívásoknak.

Hogyan jelenhet meg mindez a magyar energiafogyasztók számára, milyen előnyökkel járhat az átalakulás ügyfélszempontból?
Az ügyfelek egyre inkább igénylik a személyre szabott szolgáltatásokat. Azon túl, hogy kényelmesen, online be lehet jelenteni a mérőállást és meg lehet nézni a számlánkat, a számlakép és szolgáltatóváltás egyszerűsödése, az online ár-összehasonlítás lehetőségének, új tarifarendszereknek és a megújulókat ösztönző konstrukcióknak a megjelenése is várható. A fogyasztók várhatóan rugalmasabb fizetési konstrukciókat vehetnek majd igénybe, és alappá válhat a 24 órás ügyintézési szolgáltatás is, vagyis az ügyfelek gyakorlatilag bármikor és bárhonnan intézhetik majd az energiaügyeiket. Ezeknek a szolgáltatásoknak az energiaszektorban is minél előbb meg kell jelenniük, ahogyan más szektorokban már egyre inkább jelen vannak.

Forrás: portfolio.hu