Robbanásszerű változás jöhet az utakon

Share Button
Elérte a kétmilliót az elektromos autók száma a világon 2016-ban, ami új rekord. Az IEA továbbra is a világos, ambiciózus célok kitűzésére és a politikai támogatás szükségességének fontosságára hívja fel a figyelmet ezen a területen.

A legnagyobb piac továbbra is Kína, ahol az értékesített járművek több mint 40 százaléka talál gazdára. Az ázsiai ország útjain már több mint 200 millió elektromos kétkerekű és több mint 300 ezer ilyen meghajtású busz közlekedik Az elektromos meghajtású járművek több mint 90 százalékát a három fő piacon: Kína mellett az Egyesült Államokban és Európában adják el – áll a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss jelentésében. Az elmúlt évben a legnagyobb (164 százalékos) növekedést Norvégiában tapasztalták, ahol már 29 százalékos a közlekedésben az elektromos autók részesedése.

Az előrejelzés szerint a következő évtizedben már az ilyen meghajtású járművek tömeges piaci elterjedésével kell számolni. Az eladások 2020-ra elérhetik a 9-20 milliót, 2025-ig az autógyártók nyilatkozatai alapján ez a szám közelítheti a 40-70 milliót.

A jelentés megjegyzi azt is, hogy a személygépkocsiknak és a könnyű haszongépjárműveknek egyelőre mindössze 0,2 százaléka elektromos meghajtású, hosszú tehát az út még addig, amíg ezeknek a járműveknek az elterjedése érdemben hozzájárul az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkenéséhez. Annak érdekében, hogy a globális átlaghőmérséklet növekedését az évszázad végére a kívánt 2 százalékra lehessen mérsékelni, az Energy Technology Perspectives előrejelzése szerint 2040-re 600 millió ilyen járműnek kellene futnia a világ útjain.

Ennek eléréséhez világos, ambiciózus célokra és erős politikai támogatásra is szükség van a jelentés szerint.

Fontos állomásként emelték ki az összefoglaló készítői 14 nagyváros 2015-ös kezdeményezését, amelyben vállalásokat tettek az elektromos járművek terjedésének elősegítésére, illetve az USA négy nagyvárosának (Los Angeles, Seattle, San Francisco és Portland) tavalyi kezdeményezését, amelyben a városi flottáknál (rendőrség, köztisztasági cégek) elektromos meghajtású járművekre tértek át. Összegyűjtötték a nemzeti szintű vállalásokat is. Kiemelték a 2009-ben életre hívott kormányközi kezdeményezéshez, az Electric Vehicles Initiative-hez csatlakozó államok kampányát, amely szerint országaikban az elektromos autók piaci részesedése 2030-ra eléri a 30 százalékot a teljes járműpalettán – a személygépkocsiktól a könnyű haszongépjárműveken keresztül a teherautókig és a buszokig. Az IEA jelentése hangsúlyozta, hogy az elmúlt időben tapasztalt, lenyűgöző javulás ellenére az akkumulátorok még mindig nagyon drágák. Továbbra is szükségesek olyan pénzügyi ösztönzők, amelyek segítik az értékesítést és a technológiai fejlesztést.

Forrás: vg.hu