Robbantanak a lengyelek a jövő iparában

Share Button
A lengyel kormány nem kispályázik, ha a hazai villanyautó-fejlesztésről van szó: azt akarja, hogy 2025-ben már egymillió ilyen jármű rója az ország útjait. Ennek érdekében további óriási összeget tolnak be a lengyel elektromosautó-iparba.

Az elektromobilitás fejlesztését Lengyelországban Mateusz Morawiecki miniszterelnök helyettes, egyben pénzügyminiszter reklámozza igen lelkesen. A kormány azt a célt tűzte ki a helyi autóipar elé, hogy 2025-ig egymillió villanyautóval árassza el az országot. A terv egyik eleme a lengyel e-autó megalkotása, amelynek résztvevői bizton számíthatnak a kormány támogatására – írta a gazeta.pl.

A Gazeta Prawna című gazdasági napilap értesülése szerint a kormány tőkével akarja megerősíteni az Elektromobility Poland (EMP) céget, ezért az állami költségvetésből egymilliárd zlotyt (75 milliárd forint, öt futballstadion ára) tolnak be a vállalatba. Az EMP egy évvel ezelőtt alakult, kezdetnek 10 millió zlotyt kapott az állami energiaszolgáltatóktól, amelyeknek jó üzletet hoz majd a villanyautók elterjedése. Ez a vállalat felel a lengyel elektromos autó megtervezéséért.

Egyelőre azonban még a prototípusa sem készült el az elektromos autónak, annak ellenére, hogy azt ígérték: egy év alatt elkészítik az első tesztelhető példányokat. Csak a karosszériával jutottak előre: négy koncepciót versenyeztetnek egymással.

Időközben az EMP közvélemény-kutatást végeztetett, hogy kiderítse: milyen elektromos autót szeretnének a lengyelek. Kiderült, hogy olyat, amelyben minimum négy személy elfér, 150 kilométer/órás sebességre képes és 60 ezer zlotynál (4,5 millió forint) nem drágább. Elvárják továbbá, hogy kiépüljön az újfajta járművek szervizrendszere is.

Forrás: napi.hu