Szakemberre kell bízni a napelemek telepítését

Share Button
Valós problémákat mutatnak be idén is október 9. és 20. között az Újszegedi Bioépítészeti Napok keretében, mely egyedülálló szemléletformáló program hazánkban, hiszen összefogja a bioépítészet minden szálát.
Az új építésű házak penészedéséről, a zaj- és rezgésvédelemről, a kenderbetonról, valamint a napelemes rendszerek veszélyeiről is információt kapnak az érdeklődők a Bálint Sándor Művelődési Házban. Az utóbbi téma szerda délelőtt állt a konferencia fókuszában, Véghely Tamás, a GAIASOLAR ügyvezetője előadását hallhatták a jelenlévők, aki a napelemek helytelen felszerelésére és használatára hívta fel a figyelmet.

Képünk illusztráció: Fotó: Karnok Csaba

Eltűnt a szakértelem, a felelősség és az üzleti tisztesség is. Boldog-boldogtalan telepít ilyen rendszereket, sokan az internetről tájékozódnak, pedig ez egy szakma, ami nem a tetőszerelő vagy a szobafestő feladata. Hazánkban a halott elemek 80-85 százaléka telepítési hibából ered, a magyar napelemparkok kivizsgálásából kiderült, bőven van még mit tanulnia a magyarságnak. Persze a gyártás is okoz problémát, ne higgyünk a gyári méréseknek, felszereltetés előtt győződjünk meg a valós teljesítményről hozzáértők segítségével.

– figyelmeztet a napenergia-szakértő.

Mintegy százféle hiba van, ezek közül több tűzesethez vagy tetőbeszakadáshoz is vezethet, például Ausztriában előfordult már, hogy a rosszul telepített elemek miatt a hó nem tudott lecsúszni a fedélről.

Hirtelen halált okoz az elemeknél a vakfolt, a földelési hiba, a forrópont, a gyártás és a felszerelés is, a felmérések szerint 19-ről 48 százalékra nőtt az utóbbi hibaforrások száma. A szakemberek száz rendszer bevizsgálásból kiderítették, a problémák fele a kivitelezésből adódik, a legnagyobb felelősség tehát a beruházókon van, ők viselik leginkább a kockázatot. Fontos, hogy a műszaki vezető ne csak felelős legyen, hanem szakértő is egyben. Az árnyék is nagy hiba, pár centi is elég ahhoz, hogy egy-egy cella működésképtelenné váljon, körültekintéssel viszont ez is elkerülhető.

– magyarázza Véghely Tamás.

Mindemellett pedig a hazai energiahálózatok is elavultak, ráadásul mindenki napelemet akar már. A tömegtermelés beindulásával minőségromlás kezdődött Magyarországon is.

Forrás: delmagyar.hu